Ha még nem láttad

Az Eurostat legfrissebb kimutatása alapján tavaly júniushoz képest Magyarországon nőttek leginkább az árak – írja az atv.hu.

Ez részben a gazdaság újraindításának hatásaival is magyarázható

Az 5,3 %-os hazai áremelkedés kimagasló, a listán második Lengyelországban csak 4,1 %-os volt az infláció mértéke, az EU átlag 2,2 %-os, az eurozónáé pedig 1,9 %-os, írja Nagy László.

Beke Károly, a Portfolio elemzője rámutatott, hogy

ami Magyarországon egy picit jobban emelte az inflációt, az egyrészt a dohánytermékek jövedéki adójának emelése, a másik pedig az, hogy júniusban már megjelentek a gazdaság újranyitásának inflációs hatásai.

Mi azt reméljük, hogy a jegybank tudja monetáris politika eszközeivel az inflációt

– hangzott el Gulyás Gergely szájából a csütörtöki Kormányinfón.

10 év folyamatos alapkamat csökkentés után június közepén végül az emelés mellett döntött a Magyar Nemzeti Bank.

Matolcsy György, a jegybank elnöke hozzátette,

annál nagyobb az infláció ma egy gazdaságban, minél közelebb van az újrainditáshoz és a helyreállítás minél erősebben elindult.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás