Magyarország az új kornavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke vasárnap a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában.

    „Egyelőre nem aggódom. Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel” – válaszolta Vera Jourová a műsorvezető felvetésére, miszerint aggódik-e a magyarországi helyzet miatt. Elmondta, hogy találkozott Varga Judit igazságügyi miniszterrel, akivel részletesen megvitatta a magyarországi döntéseket.
    Vera Jourová hangsúlyozta: a járvány kapcsán az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot.
    Leszögezte, hogy neki, mint európai uniós vezetőnek „hideg fejjel” kell szemlélnie, elemeznie ezeket a dolgokat, s ez Magyarországra is vonatkozik. „Természetesen figyelemmel fogjuk kísérni, hogyan valósítják meg (Magyarországon) az elfogadott intézkedéseket” – hangsúlyozta.
    Alexander Vondra, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke, európai parlamenti képviselője üdvözölte Jourová kijelentését, amely szerinte arról tanúskodik, hogy Brüsszelben „végre elolvasták a magyar törvényeket”. A jobboldali politikus rámutatott: Brüsszelben és a sajtóban számos olyan információ és vélemény látott napvilágot, amely nem felelt meg a magyarországi valóságnak.
    „Nem azt mondom, hogy ne figyeljünk Magyarországra” – szögezte la Vondra. „A Magyarország elleni támadások anélkül történtek, hogy a megszólalók ténylegesen ismerték volna a magyar döntéseket, törvényeket” – tette hozzá.
    A volt cseh külügyminiszter és az Európai Bizottság alelnöke egyetértettek abban: figyelemmel kell kísérni, hogyan alkalmazzák a kormányok a járvány kapcsán elfogadott korlátozó intézkedéseket, illetve azt, hogy ezek az intézkedések ne maradhassanak fenn a szükséghelyzet megszűnése után is.            
    

 

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

One thought on “Európai Bizottság alelnöke: A magyar intézkedések nem ellenkeznek az európai uniós joggal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás