A halálbüntetés magyarországi bevezetése válóok lenne – mondta az Európai Bizottság elnöke egy hétfői német lapinterjúban.

Jean-Claude Juncker a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelent interjúban – amely elsősorban a görögországi államadósság-válság kezeléséről szól – a halálbüntetés körüli vitával kapcsolatban kijelentette: ha Magyarország bevezetné a halálbüntetést, akkor az válóok lenne. Válóok! Politikai alapelveimhez tartozik, hogy nem lehet halálbüntetés. Nincs helye az Európai Unióban annak, aki bevezeti a halálbüntetést.
A lapnak arra a felvetésére, hogy meglehetősen disszonáns, hogy Juncker nemrégiben diktátornak szólította Orbán Viktort, aki pedig őrültségnek nevezte a Juncker által a migránsok tagállami elhelyezésére javasolt kvótát, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője azt mondta, hogy két éve diktátornak szólítja Orbán Viktort, és ez “a barátság jele”.
Hozzátette, hogy a magyar kormányfő “sajnos” nincs egyedül a bizottság menekültügyi javaslatának bírálatával, “szóválasztása” pedig mutatja, hogy “nem ismeri ki magát az ideggyógyászatban és a pszichológiában, de ezt nem is lehet mindenkitől elvárni”.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás