Ha még nem láttad

Az év első nyolc hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2261,3 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Ezen belül a központi költségvetés 1873,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 385,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,3 milliárd forintos hiánnyal zártak – közölte szerdán előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

A járványügyi védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések azonban továbbra is komoly forrásokat igényelnek a költségvetésből – tették hozzá. A héthavi 2165 milliárd forint után 96,3 milliárd forint az augusztusi deficit a július havi 328 milliárd után. Tavaly augusztusban 158 milliárd forint, az első nyolc hónapban 510,7 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya.

Augusztusban közel 283 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezett a költségvetésbe, így a 2020. évi nyolchavi bevétel összesen 772,4 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a múlt hónap végéig az uniós kiadások meghaladták az 1374 milliárd forintot.

A központi alrendszer bevételeinél megfigyelhető, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a járvánnyal kapcsolatosan bevezetett adókedvezmények már több hónapja éreztetik a hatásukat.

Az általános forgalmi adó esetében augusztus végéig a teljesülés az éves előirányzat 56,6 százaléka, míg a személyi jövedelemadó esetében az éves előirányzat 63,2 százaléka volt.

A szociális hozzájárulási adó és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok esetében pedig az éves előirányzat 62,4 százaléka teljesült az év első nyolc hónapjában.

A jelentés szerint az év első nyolc hónapjában 553 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra augusztus végéig 150,6 milliárd forintot költött a költségvetés.

A kiemelt közúti projektekre 140,0 milliárd forintot, a közúthálózat felújítására 37,4 milliárd forintot, a közúthálózat fenntartására és működtetésére 75,0 milliárd forintot fordítottak, a Falusi útalapból további 57,0 milliárd forintot használtak fel.

A turisztikai fejlesztési célelőirányzatból 122,2 milliárd forint, a Modern városok program céljaira 33,6 milliárd forint összegű kifizetés történt.

Az iskolakezdés megkönnyítése érdekében az augusztusi összeg mellett a családi támogatások szeptemberben esedékes összegét is megkapták az érintett családok, ami 32,1 milliárd forintot tett ki.

A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány – hasonlóan az európai országok átlagához – a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet – emlékeztetett a közleménye a minisztérium augusztus 24-én bejelentett döntésére.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) két nappal később 1890 milliárd forintról 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó idei előrejelzését.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás