Ha még nem láttad

Felavatták Tel-Avivban pénteken Izrael első olyan emlékművét, amelyet azok tiszteletére emeltek, akiket a nácik homoszexualitásuk miatt üldöztek. Az emlékmű ünnepélyes átadásán beszédet mondott Ron Huldai polgármester és Andreas Michaelis, Németország izraeli nagykövete. Huldai arra emlékeztetett, hogy a nácik a zsidók mellett minden „másságot” képviselő embert üldöztek. Hangsúlyozta, hogy minden embert tisztelni kell.
A nagykövet Tel-Aviv barátságos, toleráns és multikulturális légkörét méltatta, és kifejtette, hogy a tolerancián is túl az emberek elfogadására kell törekedni.
Az új emlékművet a helyi homoszexuális mozgalom tel-avivi központja előtt, a Meir parkban állították fel. Az építmény egy földön fekvő rózsaszín betonháromszöget ábrázol, mert a nácik ilyen színű háromszöggel jelölték meg a homoszexuálisokat a koncentrációs táborokban.
A betontömbnél le lehet ülni egy padra, amely mellett egy kőoszlop áll héber, angol és német nyelvű felirattal: „A náci rezsim szexuális irányultság és nemi identitás miatti üldözötteinek emlékére”.
Az új emlékhely a tel-avivi városháza egyik Merec-párti (baloldali-liberális) képviselőjének kezdeményezésére készült, miután elnyerte Ron Huldai polgármester támogatását. Felépítése mintegy negyvenkét ezer dollárba (több mint kilencmillió forintba) került.
A világ több városában van már hasonló emlékmű, így Berlinben, Amszterdamban, Barcelonában, Sydneyben és San Franciscóban, többségükön szintén megjelenik a háromszögmotívum.
A náci Németországban mintegy ötvenezer embert ítéltek el szexuális orientációja miatt, közülük mintegy tizenötezret koncentrációs táborokba deportáltak, ahol 7-10 ezren életüket vesztették, írta Shiri Zsuzsa az MTI tudósítója Izraelből.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás