Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Felvidéki politikusi és elemzői vélemények szerint üdvözlendő és jó irányba tett lépésnek értékelhető az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságának az a szerdai döntése, amellyel  „kivizsgálandónak” ítélte a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyar állampolgárok ügyével foglalkozó beadványt.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke örömteli hírként értékelte az EP petíciós bizottságának döntését. „Ez egy fontos lépés előre, de az egész ügy kedvező lezárása még igen messze van” – mondta az MTI-nek az MKP elnöke, aki úgy véli, a fejlemény minden felvidéki magyar számára jó hír, de különösképpen az, azok számára akiket a szlovák állam önkényeskedő módon megfosztott szlovák állampolgárságuktól. Hozzátette: a mostani döntés után remélni lehet, hogy az Európai Unió „végre a sarkára áll”, és a jövőben már nemcsak a tagállamok, de azok állampolgárainak érdekeit is figyelembe veszi majd.
Jarábik Balázs politikai elemző szerint a folyamat jelenlegi állapotában nem lehet arra számítani, hogy a brüsszeli döntés különösebb visszhangot váltana ki Szlovákiában. „Az, hogy egy ilyen döntés született, az mindenképpen pozitív, de különösebb jelentőségét nem látom, hiszen az EP-nek úgymond egyébként is az a feladata, hogy az ilyen beadványokkal foglalkozzon” – szögezte le az elemző.
Apró, de fontos lépésnek tartja a brüsszeli petíciós bizottság döntését a legnagyobb felvidéki magyar hetilap, a Szabad Újság főszerkesztője, aki szerint bár ismét sikerült közelebb jutni a beterjesztők által kitűzött célhoz, ám aligha lehet arra számítani, hogy a döntést követően a szlovák politika és a közvélemény az eddiginél jobban foglalkozzon a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyével. „A szlovák kormány, illetve a szlovák nyelvű sajtó várhatóan nem fogja túlragozni a döntést, inkább elhallgatja az ügyet, amíg lehet” – tette hozzá Molnár Judit.
Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága szerdán döntött arról, hogy befogadja, azaz „kivizsgálandónak” ítéli a Szlovákiában szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyével foglalkozó beadványt. Erről Bagó Zoltán fideszes, Mészáros Alajos szlovákiai magyar és Tőkés László romániai magyar néppárti EP-képviselő közös közleményben adott tájékoztatást. A beadványt tavaly októberben a szlovák állampolgárságától megfosztott Gubik László, valamint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának jelenlegi és a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke nyújtotta be.

 

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás