Felgyújtották a honfoglalási emlékművet Kárpátalján

Két ismeretlen elkövető hétfő este gyúlékony folyadékkal leöntötte, majd felgyújtotta a Vereckei-hágón emelt magyar honfoglalási emlékművet.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettese, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnökének első helyettese az MTI-nek kedden elmondta: a vereckei emlékmű felgyújtását a tavaly felszerelt térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézésekor vették észre a KMKSZ ungvári központi irodájának munkatársai.
Közölte, a felvételeken látható, amint hétfő este, budapesti idő szerint 21 órakor két, maszkot viselő ember kannákkal felmászik az emlékmű tetejére, és azokból folyadékot locsol annak felületére. Az is megfigyelhető, amint az egyik elkövető, már a földön, lelocsolja az emlékmű középpontjában álló oltárkövet, és meggyújtja a folyadékot.
Brenzovics közölte: a Vereckei-hágó közelében található Verbjazs (Verebes) község polgármestere – a KMKSZ kérésére – helyszíni szemlét tartott az emlékműnél kedd délben, és elmondta, hogy megrongálódott az oltárkő és korom borítja az emlékmű felületét.

magyartudat.com

1 thought on “Felgyújtották a honfoglalási emlékművet Kárpátalján

  1. Igen, itthon viszont ismét lefújták horogkeresztet imitálva a Horthy szoborra. A magyar diplomácia mit csinál?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás