Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilenc év kényszerszünet után újraindult a több mint 300 éves hagyományokkal rendelkező üveggyártás Parádsasváron, miután megkezdte termelését az Art Glass Parád Kft. – jelentették be pénteken Parádsasváron, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

A gyártást az üvegtervezők 30 millió forintos beruházással felújított egykori laboratóriumában indította el a belföldi magánszemélyek által birtokolt társaság, amely egyelőre nyolc embert foglalkoztat. A korábban csaknem 400 embert foglalkoztató, II. Rákóczi Ferenc által több mint 300 éve alapított Parád Kristály Manufaktúra 2004-ben ment csődbe. Azóta nem készültek hagyományos kézi megmunkálású kristályáruk a településen.

A sajtótájékoztatón Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a helybeliek szíve ma is összeszorul a leromlott és kirabolt egykori üveggyár látványától, hiszen az jelentette az életet a település és a kistérség számára. Ugyanakkor a termelés újraindulása azt jelenti, hogy még ha kisebb méretben is, de megmaradt a tudás, a hagyomány és a tapasztalat. Az életnek alkotásról és értékteremtésről kell szólnia, Parádsasvár számára pedig az egyedi kristálytárgyak egyet jelentenek az élettel – mondta a politikus.

Berényi Zsolt, az üzem vezetője arról szólt, hogy az egykori kísérleti üveghutában ötvözik a modern technológiát a több évszázados eljárásokkal. A termelés megindításához szükséges forrásokat regionális fejlesztési és munkahelyteremtő pályázatokon nyerték. A hutában olyan üvegfúvók dolgoznak, akik az üveggyár felszámolásakor vesztették el az állásukat. A tervek szerint a dolgozói létszám hamarosan még néhány fővel bővül – mondta a üzemvezető.

 

Forrás:penzcentrum.hu

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás