Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Várhatóan 2012. július 24-én, kedden este nyolc órakor válnak nyilvánossá a szeptemberben induló felsőoktatási képzések felvételi ponthatárai, amelyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a Felvin lesznek elérhetők, illetve böngészhetők majd okostelefonokon és a Facebookon is.

A pontszámok egy matematikai algoritmus segítségével születnek meg, amely a keretszámokat és az intézmények kapacitását, a jelentkezők összpontszámát, illetve a megjelölt képzések sorrendjét figyelembe véve számítja ki az eredményeket.

A ponthatárokról leggyorsabbanA regisztrált felhasználók az Én felvim menüpontban megtalálják az adatokat, és azt is, hogy mely általuk megjelölt szakra kerültek be. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól a hivatalos kihirdetést követően SMS-ben kapnak értesítést. Az Educatio Nonprofit Kft. fejlesztéseinek eredményeként a ponthatárok emellett böngészhetők majd okostelefonokon, illetve a Facebookon is.

A hivatalos értesítésA besorolási döntésről – azaz, hogy melyik intézmény mely képzésére kerültek be és hová nem – az Oktatási Hivatal július 24. után minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat pedig, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola is – szintén írásban – értesíti. Ezek a levelek tartalmazzák többek közt a beiratkozással kapcsolatos információkat, valamint a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.

Függetlenül attól, hány képzést jelölt meg, minden jelentkező csak egy helyre kerülhet be: az általa felállított sorrendben arra a képzésre, ahol felvételi összpontszáma először éri el a megállapított ponthatárt. Ha a jelentkező összpontszáma minden jelentkezési helyén alacsonyabb, mint a megjelölt képzések ponthatárai, ebben az eljárásban nem vehető fel egyetlen szakra sem. Leghamarabb az augusztusi pótfelvételi során próbálkozhat újra.

Így születnek a ponthatárokA ponthatárok a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal vezetőinek, szakembereinek közreműködésével, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködésével születnek meg. Az Educatio Nonprofit Kft. az informatikai hátteret, a ponthatárok megállapításához használt algoritmust biztosítja.

Az algoritmus a jelentkezők összpontszáma alapján minden szakon felállít egy-egy országos rangsort. Ezt követően a legjobb teljesítményű jelentkezőktől kezdve besorolja őket az általuk első helyen választott szakra és intézménybe. Amikor egy intézmény „megtelt”, vagyis elérte a szakra felvehetők maximális létszámát, a program megállapítja a ponthatárt és a rangsorban következő, oda első helyen jelentkező diákot már a másodikként megjelölt képzésre sorolja be, majd így halad tovább. Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár.

felvi.hu/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás