
A Magyar Közösség Pártja (MKP) nem általános, hanem konkrét válaszokat vár a szlovákiai magyarság identitásának megőrzésével kapcsolatban a párt által támogatott államfőjelölttől – jelentette ki Berényi József a SITA hírügynökségnek pénteken.
Az MKP, a Híd és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala korábban elfogadott egy dokumentumot, melyben a szlovákiai magyarság megmaradásához szükséges minimumot rögzítették. „Számunkra fontos, hogy az általunk támogatott jelölt egyetértsen ezzel a dokumentummal” – mondta az MKP elnöke.
A legutóbbi történések szerint a kereszténydemokrata KDH politikusa, Pavol Hrušovský is versenybe szállna a köztársasági elnök posztjáért, úgy néz ki, a Híd is őt fogja támogatni. Hrušovský pedig kijelentette: az MKP támogatására is számít, ezért hamarosan tárgyalásokat kezdeményez a parlamenten kívüli párttal.

„Állok elébe bármelyik politikai párttal, bárkivel való találkozónak, tanácskozásnak. Végeredményben a Híd párt is szeretne együttműködni az MKP-val, nem látok rá okot, hogy amennyiben elnökjelölt leszek, miért is kellene bárkit megkerülnöm” – jelentette ki Hrušovský, hozzátéve, hogy célja a nézetek összehozása, nem pedig elkülönítése.
Berényi Hrušovský szemére veti, hogy legutóbb nem szavazott a Híd képviselői által benyújtott törvénymódosítás mellett, amivel a vasúti kétnyelvűséget szerették volna elérni. „Ha találkozunk, megkérdezzük, miért nem szavazott. Valószínűleg azért nem, mert nem akart. Viszont ha magyar szavazatokat akar szerezni, ilyen javaslatokat is támogatnia kell” – jelentette ki Berényi. Ez egyébként ellentmondásos kritikának számít az MKP elnökétől, mivel pártja eleve elhibázottnak tartotta a Híd által kidolgozott javaslatot…
Pavol Hrušovský jelölését egyelőre a KDH és a Híd támogatja, az SDKÚ-DS őszig kíván várni a döntéssel. Az államfőválasztás 2014-ben lesz.