Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy napon belül eltűntek a kétnyelvűséget követelő matricák Füleken

A Kétnyelvű Gömörért és Nógrádért Szervezet a hétvégén Füleken kétnyelvűséget követelő egy tucat matricát ragasztott ki, amelyek kétharmada alig egy nap alatt eltűnt a városból. A polgári aktivisták újfent a magyar nyelvi jogok évek óta tartó mellőzésére hívták fel a figyelmet.

„Bízunk benne, hogy a feliratokat olyan jog- és törvénytisztelő polgártársaink távolították el, akiket zavart, hogy mások tulajdonjogát megsértettük. Bízunk benne, hogy ezek a jog- és törvénytisztelő polgártársaink ugyanilyen következetesen fellépnek azok ellen is, akik évek óta figyelmen kívül hagyják és sértik a magyar anyanyelvű és magyar nemzetiségű lakosság alapvető nyelvi jogait” – áll a szervezetnek az MTI-hez eljutatott közleményében.

A zöld-sárga rikító feliratokon a „magyar feliratok mellőzése diszkrimináció” szöveg állt, és a szervezetnek ez volt a második ilyen jellegű akciója. Előtte az aktivisták Rimaszombatban májusban ragasztották ki szlovák és magyar nyelvű matricáikat – amelyeket elsősorban az óriásplakátokon hirdetőknek szántak – azzal az üzenettel: az egynyelvű plakátok jogsértést jelentenek egy olyan városban, ahol a magyar nemzetiségű és anyanyelvű lakosság aránya bőven meghaladja a 20 százalékot.

Az akciójuk nagy visszhangra talált a lakosság körében, és a szomszédos Fülekről több olyan személy is csatlakozott hozzájuk, akik elégedetlenek a csak szlovák nyelvű reklámtáblákkal és óriásplakátokkal a magyar többségű városban.

A szervezet reményei szerint sikerül „kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapuló olyan együttélést kialakítanunk a szlovák és magyar ajkú lakosság között – nem csak Füleken és Rimaszombatban, hanem minden többnyelvű településen -, amelyben a tolerancia nem csak jól csengő üres szólam, hanem valós mindennapi gyakorlat” – írja a közlemény.

MTI/erdely.ma/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás