Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A dunaszerdahelyi művelődési házban, teli nézőtér előtt ünnepelte február 28-án a március 8-i nőnapot Robert Fico miniszterelnök, Robert Kaliňák, Marek Maďarič és Peter Kažimír miniszterek, valamint az odabuszoztatott közönség társaságában. Civilek tiltakoztak a helyszínen.

A politikusok a Felvidék-kapun áthaladva érkeztek az épület hátsó bejáratához, ahol majdnem észrevétlenül surrantak be.
A Felvidék-kapunál dunaszerdahelyi és más településekről érkezett Via Nova ICS tagok, továbbá helybeli civilek tiltakoztak a pár napja kirekesztő, kisebbségellenes szöveget elmondó miniszterelnök látogatása miatt.
A tiltakozás egyrészt Fico miniszterelnök ellen szól azért, mert a minapi kirekesztő és magyarellenes kijelentései után egy döntően magyar városban ad elő stand-up comedyt, ráadásul ajándékokért és ingyen idebuszoztatott közönség előtt. Ilyen módszerrel akár a túrócszentmártoni kultúrházat is meg lehetne tölteni egy magyar rendezvényre.
Ugyanakkor a tiltakozás annak is szól, hogy ez nem az első eset, a szlovák vezetés erősen hajlamos az ilyen kijelentésekre. Robert Fico előző és mostani kormánya egyre nyíltabban hirdeti a felvidéki magyarok másodrendűségét a szlovákokkal szemben. Eközben egyetlen szlovák párt sincs, amely elismerné a felvidéki magyarok kollektív önrendelkezési jogát, a kollektív háborús bűnössége törvényi rögzítéséhez viszont ragaszkodnak. Az állam magatartásából és az ilyen pártrendezvényekből látszik, hogy csak a felvidéki magyarok adójára és szavazataira van szükségük, miközben másodrendűekként tartanak minket számon. A Smer csütörtöki, dunaszerdahelyi akcióját egyszerű magyarellenes erődemonstrációnak és szavazatvásárlásnak tartjuk – áll a dunaszerdahelyi Via Nova ICS szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Boldoghy Olivér egy előre elkészített levelet szeretett volna átadni Robert Ficonak. „Szentül hisszük ugyanis azt, hogy az itt élő kisebbségek – köztük a mi magyar közösségünk is – törvényeket tisztelő, dolgos, adófizető polgárok. Közvetlenül a méltatlankodó miniszterelnöktől akartunk pontos útbaigazítást szerezni: mutassa meg, mi az, amiben nem teljesítettük az állampolgári kötelességeinket, és mely követeléseink megalapozatlanok?” – nyilatkozta Boldoghy.
A testőrség vezetője elvette a levelet, de a civileket nem engedték Fico közelébe. „A biztonságiak főnöke pontosan tudta, hogy nem jelentünk kockázatot, az igazi elutasítás tehát Fico undorából és érdektelenségéből fakadt. Sem a kormányfőnek, de a többségi társadalomnak sem számítunk egyenrangú partnernek. Az ő felfogásukban mi csak másodrendű, megtűrt, markukat tartó költségvetési probléma vagyunk, egy országos kiterjedésű nyűg, mely országot még csak nem is nekünk alapították” – fűzte hozzá.

Gyurcsó Zoltán  – fotó

Felvidék.ma/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás