Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

Az Európa Ligában szereplő magyar Videoton ma Pozsonyban vendégszerepel, a Slovannal mérkőzik a továbbjutásért. A Pasienky stadionban 20.15-kor kezdődő mérkőzést várhatóan a két miniszterelnök, Orbán Viktor és Robert Fico is megtekinti.

Magyarország hivatalos jegyzékben értesítette Szlovákiát Orbán Viktor érkezéséről. Mindkét kormányfőről közismert, hogy nagy futballrajongók, sőt, ha lehetőség kínálkozik, fociznak is…
A mérkőzést erős rendőrségi felvonulással biztosítják.

A sorozatba most bekapcsolódó székesfehérváriak portugál vezetőedzője, Paulo Sousa szerint a „lehető legjobb formában” kell játszania együttesének ahhoz, hogy továbbjusson a párharcból. A tréner ezt azzal indokolta a klub honlapján, hogy rendkívül erős riválissal találkoznak. Tavaly ugyanis a Bajnokok Ligájában szerepelt a Slovan, amelyet a későbbi negyeddöntős, ciprusi APOEL búcsúztatott, majd átkerülvén az Európa Ligába az olasz AS Romát kiejtve jutott a csoportkörbe. Sousa arra is felhívta a figyelmet, hogy a Slovan az előző idényben nem kapott ki hazai pályán.

Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője bízik abban, hogy nem kapnak gólt a Videotontól, ellenben ők legalább egyszer betalálnak az ellenfél hálójába.

A BWIN internetes fogadóiroda esélylatolgatása szerint a Slovan-győzelemre adott tippekre 1,72, a döntetlenre 3,4 a Vidi-sikerre pedig 4,5-szörös kulccsal fizetnek a sikeres sportfogadóknak.

A visszavágót egy hét múlva rendezik.

felvidek.ma/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás