Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Két héten belül létrejöhet az a szakértői csoport Szlovákiában, amelyet a vasúti kétnyelvűség jogi hátterét megteremtő törvénymódosítások előkészítésével bíznak meg – közölte az MTI pozsonyi irodájával A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos a közlekedési tárca vezetésével folytatott keddi egyeztetés után.

„Konstruktív tárgyalást folytattunk, amelynek során a szaktárca illetékesei arról biztosítottak, hogy ők nem lesznek kerékkötői a kétnyelvű feliratok kihelyezésének” – mondta el a tárgyalást követően a kormánybiztos. Rámutatott: abban is sikerült megegyezésre jutniuk a szaktárca és az államvasutak képviselőiből álló delegációval, hogy két héten belül létrehozzák azt a szakértői csoportot, amely kidolgozza a szükséges törvénymódosításokat.
Ezzel azt a szlovák jogrendben fennálló ellentmondást szeretnék kiküszöbölni. A kisebbségi nyelvhasználati törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a legalább 20 százaléknyi nemzetiségi lakossággal rendelkező településeken a vasútállomások nevét a kisebbség nyelvén is feltüntessék, a vasúttörvény viszont nem ad lehetőséget a vasútállomások nem szlovák nyelvű megjelölésére.
Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet szóvivője a hét végén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy már kidolgozták a vasúti kétnyelvűség jogi hátterét megteremtő törvénymódosítást, amelyet a kisebbségügyi kormánybiztosnak is elküldték.
A. Nagy László az ernyőszervezet kezdeményezéséről elmondta: nem zárkózik el a kerekasztal módosítási javaslatai elől.
Az új törvényi háttér kidolgozását – többek között – a civil szervezetek kétnyelvű feliratok kihelyezését célzó lépései ösztönözték. Korábban a révkomáromi Fontos vagy! civilszervezet, illetve a dunaszerdahelyi Pázmáneum polgári társulás kérte ilyen feliratok kihelyezését, ám azt a szlovák államvasutak, a vasúti törvény hatályos előírásaira, valamint hatásköri hiányosságokra hivatkozva, elutasította.
A közelmúltban a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom felújította az ekeli (Okolicná na Ostrove) vasútállomás várakozóját, és kétnyelvű táblát helyezett el az épületen. Ezt a szlovák államvasutak két nap múlva leszedette.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás