Ha még nem láttad

Szervezetszerű és nem szervezetszerű felderítő katonák részére szervezett felkészítést az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred.

műszaki felderítő katonák egyik legfontosabb feladata – az utak és menetvonalak felderítésén túl – a vízen való átkelés lehetőségének „felmérése”.

Az egyhetes kiképzés elméleti oktatással és a különféle optikai eszközök (lézeres távmérő, digitális fényképezőgép) és felszerelések (lejtszögmérő, szondarúd) megismerésével kezdődött.

A résztvevők a feladat végrehajtásához szükséges alapvető harcászati fogásokat sajátították el és fejlesztették készségszintre. A hét második felében komplex feladatokat végeztek a katonák, melynek során először fedett terepen egy gyülekezési körletet derítettek fel és foglaltak el, majd desszant átkelést hajtottak végre.

A Szentes helyőrség mellett folyó 160 méter széles Tisza uszadékfákkal tarkított víztükrén a végrehajtó állomány másodpercek alatt kelt át. A túloldalt begyűjtötték a szükséges információkat a túlpart biztosítása mellett, továbbá egy ultrahangos mederfelderítő eszközzel – szonárral – megvizsgálták a folyóakadály szélességét és mélységét, amelyről úgynevezett mederszelvényt készítettek, írja Farkas Anita hadnagy .

Fotó: Király Zoltán zászlós

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás