Ha még nem láttad

Jogi küzdelmüket nemzetközi fórumokon, érdekérvényesítő harcukat viszont Szlovákiában is folytatni kívánják azok a felvidéki magyar állampolgárok, akiket a szlovák állampolgársági törvény alapján fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól.
Az érintettek nyilatkozatukban közölték: „a jogi küzdelmet az új helyzetnek megfelelően nemzetközi fórumok előtt kívánjuk folytatni, annak ellenére, hogy az elmúlt években az európai hatóságok érzéketlenek voltak a minket sújtó jogsérelmekkel szemen”. Hozzátették: eltökélt szándékuk, hogy a nyilvánosság erejében bízva harcukat, vagyis a jogaikért folytatott nyomásgyakorlást Szlovákiában is folytatják.
Annak érdekében, hogy ügyüket „önös politikai célra senki ne használhassa fel”, a szlovák állampolgárságuktól megfosztott, jogaikért nyilvános küzdelmet folytató felvidéki magyarok felkérték Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) az ügyüket már eddig is képviselő elnökét, hogy folytasson konzultációkat, majd tegyen javaslatot számukra az európai színtéren szükséges eljárások megindítására.

Lomnici Zoltán. Fotó: Magyar Tudat
Lomnici Zoltán. Fotó: Magyar Tudat

Az EMT elnöke elmondta: mivel az alkotmánybíróság döntése után a Szlovákiában lehetséges minden jogorvoslati lehetőségtől elestek, a küzdelmet már csak nemzetközi fórumokon lehet folytatni. Hozzátette: a kérésnek megfelelően konzultál az ügyben és javaslatokkal él majd.
A szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok – köztük a 102 éves Tamás Aladárné, Dolník Erzsébet, Kassai Gyula, Fehér István, Boldoghy Olivér és Gubík László – nyilatkozatukkal arra reagáltak, hogy a szlovák alkotmánybíróság eljárásjogi okokra hivatkozva a múlt héten elutasította a szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságát megkérdőjelező beadványt, így az ügyben elfogyott a hazai jogorvoslat lehetősége.
szlovak-allampolgarsaguktol-megfosztottA szlovák állampolgársági törvényt 2010. május 26-án, Robert Fico első kormánya idején fogadták el válaszul a magyar parlamentnek a könnyített honosításról hozott döntésére. A 2010. július 17-én hatályba lépett törvény egyebek között kimondja: elveszíti szlovák állampolgárságát, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi. E törvény alapján a legutóbbi adatok szerint csaknem kilencszázan vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük többtucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás