Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyilvánosságra hozták azoknak az országoknak a listáját, amelyeket emberi jogi szempontból biztonságosnak ítélnek.

Az Európai Unió tagországai közül 25, illetve az Egyesült Államok és Horvátország – pénteken Kanadában Jason Kenney bevándorlási miniszter közzétette azoknak az országoknak a listáját, amelyet az észak-amerikai ország emberi jogi szempontból biztonságosnak ítél. Ez azt jelenti, hogy az ezekből az országokból érkező bevándorlók menedékkérelmét a kanadai hatóságok ezután gyorsítva bírálják el: az új törvény szerint ha a kérelmet érkezéskor, a határon adják be, akkor 45, ha már Kanadában élőként, akkor 30 napon belül dönteni kell.

Egy-egy biztonságosnak ítélt ország kérelmezője a bírálatig az alapvető és a sürgősségi egészségügyi ellátásra sem jogosult, akit pedig elutasítanak, nem fellebbezhet, és korábban ki is toloncolják, mint eddig.

A biztonságosnak ítélt 25 EU-tagország között ott van Magyarország is, Románia és Bulgária viszont nem.

Kenneynek egyik kedvenc céltáblája volt Magyarország, illetve azok a cigányok, akik ezrével vándorolnak ki Kanadába.

A bevándorlási miniszter hónapok óta „hazug magyarországi menedékkérőkről” beszél, és ahogy pénteken is emlékeztetett, gyakorlatilag az összes magyarországi kérelmet megalapozatlannak találják a hatóságok.

A Magyarországról elvándorló romák 98 százaléka Kanadába megy: többen, mint Iránból, Kínából és Észak-Koreából együttvéve.

Kanadában a C-31 néven futó új bevándorlási törvény holnap lép életbe.

nol.hu/magyartudat.com

One thought on “Gyorsítva ítélkezik Kanada a magyar cigányok felett – Magyarország emberjogi szempontból biztonságos

  1. Sajnos….
    Van belőlük elég!Ezekre ki mondja,hogy állj?
    A világ minden részén így vélekednek a cigányokról!
    Nem lehet velük együtt működni!Ezek nem jók semmire,sem munkára sem az életre!

    Magyarország nem a hazájuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás