ERŐSS ZSOLT A VILÁG EGYIK LEGMAGASABB CSÚCSÁRA VISZI FEL A SZÉKELY ZÁSZLÓT
A Kancsendzönga 8586 méteres magasságának meghódítására induló Erőss Zsolt a magyar zászló mellett, a székely zászlót is magával viszi.
A csíkszeredai születésű hegymászó, aki ma is ezer szállal kötődik Erdélyhez, elmondta: fontos számára ez a nemzeti szimbólum, de még fontosabb, hogy teljesítmények legyenek mögötte. Úgy érzi, az a küldetése, hogy felvigye a zászlót a csúcsokra.
„Székely vagyok. A székelység értékeit vallom és erősítem a magam teljesítményeivel” – mondja Zsolt, aki az idei expedícióra az Ilka Műhely által készített, a Székely Mózes-féle, égszínkék mezőn végigfutó arany csíkos zászló kézi hímzésű változatát viszi majd magával.
A „Magyarok a világ nyolcezresein” szervezésében létrejövő expedíció célja a Kancsendzönga (8586 m), a világ harmadik legmagasabb csúcsának első magyar megmászása. Az expedíció március 26-án indul, és legalább két és fél hónap hosszú lesz. Május közepére tervezik a csúcsmászást.
Közzétett : Portik Anna (facebook)
brasso.info/magyartudat.com