Háborús veszélyt vizionál a román államfő

Háborús veszélyről beszélt hétfőn Klaus Iohannis román államfő annak a – Fekete-tenger térségének biztonságáról – szóló egyhetes oktatási programnak a hivatalos megnyitóján, amelyet a román elnöki hivatallal, és a Román Hírszerző Szolgálattal közösen rendezett meg Bukarestben a Harvard Kennedy School of Government, és az amerikai Nemzeti Hírszerző Egyetem (NIU).

Kiemelte, hogy a Fekete-tenger az érdekek összefonódásának és ütközésének is a térsége a partján található országok számára, és bár sokféle próbálkozás volt közöttük egy hatékony együttműködés kialakítására, Iohannis szerint a biztonság terén ezek nem hoztak látványos előrelépést.
“A regionális biztonság nemcsak a térség országainak gondja, hanem az egész nemzetközi közösség számára kihívást jelent, főleg, ha a konfliktusok rohamosan haladnak egy államon belüli, vagy államok közötti háború felé” – hangoztatta Iohannis a Fekete-tenger térségének biztonsága című program ünnepélyes megnyitóján.
Iohannis hozzátette: Románia eltökélt abban, hogy “biztonságot szolgáltató” országa legyen a térségnek, és azon van, hogy a szabad, virágzó, biztos Európa eszméje az Európai Unió szomszédságában is valósággá váljon.
A Harvard Kennedy School 13. alkalommal rendez regionális műhelygyakorlatot a Fekete-tenger térségének biztonságáról, ötödik alkalommal Romániában. A péntekig tartó intenzív képzés során a román házigazdákon kívül orosz, török, ukrán, grúz, moldovai, görög és amerikai hírszerzési, illetve biztonságpolitikai szakértők tartanak előadásokat az egyetem hallgatói számára.
Közben a Fekete-tengeren – a román és nemzetközi vizeken – a román haditengerészet 12 hajója, egy amerikai romboló és egy bolgár mérőhajó kezdett közös hadgyakorlatot hétfőn. A több mint ezer haditengerész részvételével, a román parti őrség és a tengeri kőolaj-platformok személyzetének bevonásával zajló Trident Poseidon 2015 elnevezésű manőver csütörtökig tart.

magyartudat.com

1 thought on “Háborús veszélyt vizionál a román államfő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás