Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Szinte biztos, hogy a kommunista, szocialista, liberális és zöld frakció ezúttal is összeáll, így ennek a többségnek a szavazataival elfogadja majd az EP a Tavares-jelentést. Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy a Tavaresék által leírt állítások igazságtalanok és elfogadhatatlanok — mondta a Demokratának Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő.
— Az Európa Tanács parlamenti köz-gyűlésének múlt heti határozata szerint nem indul monitoring eljárás hazánk ellen, ugyanakkor döntöttek arról is, hogy „szoros figyelemmel követik” a magyarországi helyzetet. Hogyan értékeli a határozatot?— Igazságtalan, megalapozatlan és elfogadhatatlan lett volna a monitoring eljárás elindítása, úgyhogy azt gondolom, ez összességében pozitív és bölcs döntés volt. Akár az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében folyó vitáról, akár az európai parlamenti vitáról beszélünk, ezeket úgy foglalhatjuk össze: az a kérdés, hogy a józan ész képes-e felülkerekedni a politikai hisztérián. A Magyarországgal szemben megfogalmazott vádaknak nincs semmiféle alapjuk, egyszerűen azt gondolják, hogy ha ezeket a rágalmakat sokszor, sokaktól hallják az emberek, akkor majd elhiszik. A mi küzdelmünk arról szól, hogy pontról pontra igyekszünk bebizonyítani, ezen megállapítások mögött milyen ferdítés, tévedés, hazugság van, s szeretnénk minél többeket meggyőzni, hogy ne a szocialisták és a liberálisok által kialakított politikai hangulat, hanem a tények alapján döntsenek.— Ezek szerint ezt az ET-határozatot jó előjelnek tekinti a Tavares-jelentés lapzártánk utáni, keddi európai parlamenti vitája előtt?— Igen, ez fontos lépcsőfok ebben a küzdelemben. Ha az elmúlt időszak történéseit nézzük, egyrészt kilenc év után kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, másrészt nem indult monitoring eljárás Magyarország ellen, emellett pedig a kormány jó néhányszor bizonyította, hogy konstruktív párbeszédre törekszik az unióval és más nemzetközi szervezetekkel. Nos, mindezek alapján elvben nem születhetne más határozat, mint a Tavares-jelentés leszavazása. Csakhogy sajnos azt is láthatjuk, hogy mindez nem más, mint a kommunista, szocialista, zöld és liberális frakciók hajtóvadászata hazánk ellen, így valószínűleg e héten politikai döntés születik majd az Európai Parlamentben, és a többség meg fogja szavazni a plenáris ülésen is ezt az elfogadhatatlan jelentést. De azért bízom abban, hogy lesznek olyan józanul gondolkodó politikusok, akiket az előbbiekben felsorolt eredmények, érvek meggyőznek arról, ne érzelmek, rágalmak, hanem a tények alapján szavazzanak.

(Fidesz)
magyartudat.com

One thought on “Hajtóvadászat Magyarország ellen

  1. „…pontról pontra igyekszünk bebizonyítani ezen megállapítások mögött milyen ferdítések, hazugságok vannak…” Ennek már sohasem lesz vége, a magyaroknak ez jut mióta világ a világ????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás