Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jegybank növekedési hitelprogramjának keretében június eleje és augusztus vége között már a pénzintézetek és a kis- és közepes vállalatok (kkv) közötti szerződéseket kell megkötni – mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy budapesti konferencián szerdán.

A jegybank alelnöke a Portfolio.hu Hitelezés 2013 című konferenciáján elmondta: a pénz rendelkezésre áll majd hosszabb ideig is, úgyhogy a kkv-knak lesz idejük a beruházásokhoz szükséges engedélyek beszerzésére.

A pénzintézetek a kkv-hitelállományuk legalább 5 százalékának, de legfeljebb 100 százalékának megfelelő összegben pályázhatnak a jegybank kamatmentes forrására – tájékoztatta hallgatóságát az alelnök. Az MNB érdemben vizsgálja, hogy lehet-e a lízingszerződéseket bevonni a növekedési hitelprogramba. A mostani három hónapos ciklusban bizonyosan nem kerülnek be a hitelprogramba ezek a hiteltípusok – tette hozzá.

A jegybanki kamatpolitika kilátásaival kapcsolatosan Balog Ádám jelezte, hogy a monetáris tanács folyamatosan vizsgálja a gazdasági folyamatokat. ‘Ezeket a monetáris tanács ülésein részletesen átbeszéli, és ezek alapján hoz döntéseket’ – mondta.

Az MNB április elején jelentette be a három intézkedésből álló növekedési hitelprogramot. Ennek keretében a mikro-, kis- és középvállalatok összesen 500 milliárd forint értékű, kedvezményes hitelhez juthatnak meglévő forint-, illetve devizahiteleik kiváltására, továbbá beruházások és EU-források önrészének finanszírozásához. A növekedési hitelprogram harmadik pillérének értelmében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal, 3600 milliárd forintra csökkentenék a kéthetes MNB-kötvényben tartott pénzük állományát.

A jegybank vezetése április 30-án jelentette be, hogy a monetáris tanács döntött a program részleteiről. Ennek értelmében a kedvezményes hiteleket a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalékos, garanciadíjat is tartalmazó kamattal továbbíthatnák a kkv-knak. A tanács ezen kívül arról is döntött, hogy milyen feltételekkel, milyen futamidőre bocsátja a bankok rendelkezésére az ingyenes jegybanki forrást.

 

Forás:orientpress.hu

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás