A tel-avivi magyar nagykövetség három családról, azaz 15 kettős állampolgárról tud Gázában – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap. A minisztérium azt javasolja, azok, akik megtehetik, inkább halasszák el útjukat Izraelbe.
A közlemény szerint a nagykövetség folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyar-palesztin családokkal, amelyek közül kettő nem akarja Gázát elhagyni.
Mint írták, a harmadik család tagjainak román állampolgársága is van, ők a román konzul segítségével már kimenekültek Gázából.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tel-avivi magyar nagykövetségnek tudomása van arról is, hogy az egyik maradni kívánó családnál a nagymama épp látogatóban van, és az ő távozását most szervezik az ENSZ segítségével.     A nagykövetség felvette vele is a kapcsolatot, és mindent elkövetnek, hogy minél hamarabb kijusson Gázából – tették hozzá.
A szaktárca az izraeli helyzetről azt írta, hogy “az élet a körülményekhez képest normális mederben folyik”, de Izrael déli és középső részét, beleértve Tel-Avivot és Jeruzsálemet is lövi a Hamasz Gázából.
A külügyminisztérium azt kéri, azok, akik megtehetik, inkább halasszák el az útjukat Izraelbe, akik kiutaznak, folyamatosan tájékozódjanak a minisztérium konzuli osztályának a honlapján.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás