Ha még nem láttad

A Magyar Honvédség a kalocsai raktárbázisról használatra már nem alkalmas T-72 típusú, páncélozott harcjárműveket, illetve egyéb hadieszközöket szállít át vasúton a nyírteleki hadianyagraktárába pénteken és szombaton – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya az MTI-t.
A közleményben hangsúlyozzák, hogy szállítások nincsenek összefüggésben az ukrajnai eseményekkel, azok a Magyar Honvédség logisztikai ellátórendszerének több éve tervezett átalakításával kapcsolatosak.
A szerelvény útvonala: Kalocsa – Kiskőrös- Budapest-Ferencváros – Cegléd – Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza – Nyírtelek.
A Magyar Honvédségnél folyó racionalizálás részeként az MH Logisztikai Központ irányításával az MH Anyagellátó Raktárbázis hadianyagot és harceszközt csoportosít át a kalocsai és káli raktárbázisairól a táborfalvai, a pusztavacsi és a nyírteleki kijelölt objektumokba – olvasható a közleményben.
Az inkurrens, honvédségi használatra már nem alkalmas hadieszközöket és felszereléseket több részletben szállítják át új raktározási helyükre.
——————————-

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban cáfolja, hogy Magyarország haditechnikát szállítana Ukrajnába.
A tárca közleményében – amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez – kiemelte: a magyar honvédség az egyik raktárbázisból szállít át harcjárműveket, illetve egyéb hadieszközöket vasúton a honvédség másik hadianyagraktárába. A szállítmányok nem lépték át a magyar országhatárt, és nincsenek összefüggésben az ukrajnai eseményekkel, azok a honvédség logisztikai ellátórendszerének több éve tervezett átalakításával kapcsolatosak – olvasható a kommünikében.
A közleményben azt írták, hogy „az az ismeretlen internetes portál, amelyen ez az álhír megjelent, már többször közölt a honvédséggel kapcsolatos, minden valós alapot nélkülöző tartalmakat”.
Az orosz külügyminisztérium pénteken este a hídfő.net internetes újság hírét kommentálva közölte, hogy „a Kijevnek szánt, Magyarországról származó fegyverszállítmányok nyílt megsértését jelentik azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket Budapest a hagyományos fegyverek exportja területén vállalt”.
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség által idézett külügyi kommentár szerint a magyar honvédelmi minisztérium valamilyen „felhatalmazott ügynökségen” keresztül Ukrajnának szállít állományában lévő páncélos technikát, egyebek között T-72-es harckocsikat. Az orosz külügyminisztérium megítélése szerint az Ukrajnába irányuló „fegyverszállítmányok” sértik az Európai Unió e kérdésben kialakított „közös álláspontját”, mivel az arra kötelezi az EU-tagországokat, hogy ne exportáljanak olyan termékeket, amelyek fegyveres konfliktusokat szíthatnak vagy mélyíthetnek el.
Ennek az álláspontnak az értelmében figyelembe kell venni, hogy a szállítmányt fogadó ország tiszteletben tartja-e az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi normákat – áll az orosz közleményben. Mindenkinek nyilvánvaló, hogyan is „tartják tiszteletben” az ukrán hatóságok ezeket a nemzetközi normákat, hiszen az ukránok lövik Kelet-Ukrajna városait és falvait – olvasható a moszkvai kommentárban.
A kommentár arra hívja fel a figyelmet, hogy a fegyverszállítmányok az orosz külügyminisztérium szerint a fegyverkereskedelemről szóló nemzetközi egyezményt is sértik, emlékeztetve, ez a dokumentum tiltja a fegyverek eladását az (egymással szembenálló) feleknek, ha olyan információ birtokában vannak, amely szerint ezeket a fegyvereket népirtásra vagy emberiesség elleni bűncselekményre lehet felhasználni.
A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya pénteken délután tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Magyar Honvédség a kalocsai raktárbázisról használatra már nem alkalmas T-72 típusú, páncélozott harcjárműveket, illetve egyéb hadieszközöket szállít át vasúton a nyírteleki hadianyagraktárába pénteken és szombaton.
A közleményben hangsúlyozták, hogy szállítások nincsenek összefüggésben az ukrajnai eseményekkel, azok a Magyar Honvédség logisztikai ellátórendszerének több éve tervezett átalakításával kapcsolatosak.
A szerelvény útvonala: Kalocsa-Kiskőrös-Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Nyírtelek.
A Magyar Honvédségnél folyó racionalizálás részeként az MH Logisztikai Központ irányításával az MH Anyagellátó Raktárbázis hadianyagot és harceszközt csoportosít át a kalocsai és káli raktárbázisairól a táborfalvai, a pusztavacsi és a nyírteleki kijelölt objektumokba – olvasható a közleményben.
Az inkurrens, honvédségi használatra már nem alkalmas hadieszközöket és felszereléseket több részletben szállítják át új raktározási helyükre.

magyartudat.com

One thought on “Használatra alkalmatlan hadieszközöket szállít Kalocsáról Nyírtelekre a honvédség

  1. Nem vagyok hívő, templomjáró! „Elvtársi segítségnyújtás” könnyebben hihető! „Ki a tűzhöz közel van, melegszik!” Csak nehogy meg is égjünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás