Hasznos a gazdaságnak a nacionalista magyar politika

Magyarország és Lengyelország közelmúltbeli példája is bizonyítja, hogy a nacionalista politika nem feltétlenül veti vissza a gazdaság teljesítményét, legalábbis rövid távon – írta csütörtökön a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap európai kiadása.

Az üzleti újságban emlékeztettek rá, hogy Magyarországon 2010 óta átlagosan évi 1,6 százalékos volt a gazdasági bővülés, ami meghaladja az uniós átlagot, a 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta pedig a harmadik legalacsonyabb a tagállamok között. A cikk szerint ez részben azzal magyarázható, hogy Magyarország nem vezette be az eurót, a forint leértékelődése pedig ösztönző hatással van az exportra.
A nacionalista politikát folytató budapesti kormány különadókat vetett ki a jelentős részben külföldi kézben lévő banki és kiskereskedelmi szektorra, valamint a lakossági közüzemi költségek csökkentésére kötelezte a közműszolgáltatókat – írta a WSJ.
A cikkben kitértek rá, hogy az “illiberális demokrácia bajnokának számító” Orbán Viktor kormányfő 2010 óta többször is összekülönbözött az Európai Unióval a központi bank és a bíráskodás függetlenségének kérdése kapcsán.
Mint írták, Orbán a bírálói szerint aláássa a demokráciát, illetve a bíróságok és a sajtó függetlenségét, de “sajnos ami árt a demokráciának, az nem feltétlenül árt a gazdasági növekedésnek is”.
A cikkben ugyanakkor Donald Trump amerikai elnök megválasztása és a Brexit kapcsán kiemelték, a szabadkereskedelmet, a bevándorlást és a külföldi befektetéseket ellenző nacionalista politikák hosszú távon negatív hatással vannak a növekedésre.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás