
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelenlegi kampányszabályozás nem enged teret a kormányéval ellentétes álláspontoknak, így a kabinet „ellenvélemény nélkül onthatja hazugságait” az októberi kvótareferendum előtt.
Bősz Anett, az ellenzéki párt ügyvivője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek telefonon elmondta, a Liberálisok nem kaptak lehetőséget arra, hogy ingyenesen megjelentessék „véleményüket” a televízióban, így kampányukat összesen 12 millió forintból kénytelenek lefolytatni, amelyből 10 millió forintot hitelfelvételből fedeznek.
A liberális politikus emlékeztetett, pártja azért buzdítja a választókat az „igennel” voksolásra, mert úgy gondolják, Magyarországnak európai társaival közösen kell olyan választ találnia a menekültpolitikában, amely mindenkinek megfelel.
Bősz Anett emellett szolidaritását fejezte ki a „Kétfarkú Kutya Párt” közelmúltban, Szentendrén megvert aktivistájával, egyúttal hangsúlyozta, az ő esetéből is látszik, hogy a kvótareferendum nem a menekültekről, hanem a magyarok összeugrasztásáról szól.
Kép: Archív fotó
magyartudat.com
Ja, kislány, szokjatok ti is hozzá, hogy semmi sincs ingyen!