Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Több mint félmilliárd forintnyi kötbér megfizetésére köteleztek országszerte összesen tíz távhőszolgáltató céget hibás számlázás miatt – jelentette be a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerdán.

A számlaképre vonatkozó új szabályozás hatálybalépése óta több mint 55 ezer számla akadt fenn a rostán – mondta el Németh Szilárd, hozzátéve, hogy mivel a szolgáltatóknak minden egyes hibás számla után 10 ezer forint kötbért kell fizetniük a fogyasztóknak, ez országosan összesen 556 millió forintot jelent.

A kormánypárti politikus szerint mindez ‘elég komoly felhívás’ a cégeknek: a törvények nem azért vannak, hogy csak úgy legyenek, azokat be is kell tartani. A számlákat igenis megfelelően kell kiállítani és bemutatni rajtuk a rezsicsökkentésből adódó megtakarítást – hangsúlyozta, közölve: ‘kizárólag a fogyasztók szempontjai érdekelnek bennünket ebben a kérdésben’.

A tájékoztatón részt vett Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, aki elmondta, hogy a megyében négy szolgáltatónál állapítottak meg jogszabálysértést, közülük eddig háromnál zárult le az eljárás. Ezeknek a számlaképpel kapcsolatos jogszabályok megsértése miatt összesen több mint 285 millió forintot kell – jóváírás formájában – kötbérként megfizetniük: a Budaörsi Településgazdálkodási Kft.-nek 101 millió, a Százhalombattai Kommunális Szolgáltató Kft.-nek 130 millió, a Váci Távhő Kft.-nek pedig csaknem 55 millió forintot.

Ha a cégek nem fellebbeznek a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeinek első fokú döntése ellen, a fellebbezési határidő lejárta után 15 napon belül kell jóváírniuk a pénzt – jegyezte meg a kormánymegbízott, KDNP-s országgyűlési képviselő, úgy fogalmazva: ‘rezsicsökkentés kapcsán nem ismerünk pardont’. Az említett három Pest megyei szolgáltató közül egy egyébként már benyújtotta fellebbezését – fűzte hozzá. Arra a felvetésre, hogy a magas bírságok nem teszik-e tönkre a közműszolgáltatókat, Németh Szilárd azt válaszolta: szerinte az érintett cégeknek ilyenkor meg kell keresniük a felelősöket, és el kell búcsúzniuk tőlük.
(OrientPress Hírügynökség)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás