2021.01.16.

6 thoughts on “Hóman Bálint-szobor- Székesfehérvár vezetése meghátrált

  1. GONDOLKODJATOK !!! Csak egy példa !!!! Most akkor melyik ????Fritz ” Haber szerepe az első világháborúban Haber ammóniaszintézise elősegítette a salétromsav, továbbá különböző robbanóanyagok (nitroglicerin, lőgyapot, nitrocellulóz) gyártását: elkezdődött a gázfegyverek kifejlesztése. Ez volt az első eset, hogy kémiai szintézist katonai célokra használtak fel. Intézete a hadsereg számára titkos kutatásokat végzett. Haber maga irányította a klórgáz első hadászati bevetését 1915-ben az Ypern melletti ütközetben. Németországot, mint a gázfegyverek első alkalmazóját és Habert, mint a gázfegyverek gyártóját sok kritika és támadás érte a polgári és tudományos sajtó részéről egyaránt.” viszont !!! “1918-ban (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért, a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért.” forrás Wikipédia. Egyébként Háber zsidó volt,- persze az én szememben kítűnő kémikus !

  2. Nagyon is értem Cser-Palkovics urat, hiszen fiatal még ahhoz, hogy kettétörjék karrierjét. Viszont a közpénz visszafizetése sem lehetett az ő ötlete, amit a szobor megalkotására kapott az Alapítvány. Az vajon hová kerül majd? No, ez csak költői kérdés…

  3. Végül is kik választották meg a Fideszt és kik fizetik? A magyar emberek, vagy a Zsidó Világkongresszus?

  4. Nem kell vitatkozni egy nagytudású. Székesfehérvárét sokat tevő ember emlékét az utókornak át kell adni ez a kortársak kötelessége Csak remélni merem a józan ész győzedelmeskedik a kerékkötők fölött

  5. Lehet, meg kéne ismerkedni Hóman valódi munkásságával és tevékenységével. Aki holtában is ennyire félelmetes, hogy szerte a világon nyilvánvaló módon hazudoznak róla (pl 500 ezer zsidó halálát rendelte el), az nem lehetett kis ember. Azt sem értem, miért lehet büntetlenül háborús bűnösnek nevezni, ha a Föv. Törvényszék perujrafelvétel során rehabilitálta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás