Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyi népszavazást tartanak vasárnap Gyömrőn civilek, valamint az őket támogató pártok, szervezetek kezdeményezésére annak eldöntésére, hogy a pár hónapja Horthy parkra átnevezett közterület visszakaphatja-e eredeti nevét – tájékoztatta a Pest megyei város jegyzője csütörtökön az MTI-vel.

Varga Ernő közölte: a 16 700 lakosú településen több mint 13 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz, voksolni 16 szavazókörben lehet majd. A népszavazás kérdése a következő: ” Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?”.
A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok legalább 50 százaléka plusz egy fő az urnák elé járul, míg az eredményesség feltétele, hogy a voksukat leadók többsége egyformán válaszoljon a feltett kérdésre – mondta Varga Ernő.
A népszavazás előzménye, hogy tavaly április 23-án a képviselő-testület egyetlen jobbikos tagjának javaslatára határoztak arról: a gyömrői Szabadság tér júniustól Horthy Miklós volt kormányzó nevét viselje. A lakosság egy részének tiltakozása nyomán végül csak a téren lévő parkot keresztelték át. Tóth Mátyás gyömrői tanár és az őt támogató helyiek többször jelezték, számukra elfogadhatatlan, hogy akár a teret, akár a parkot Horthyról nevezzék el, majd több párt – a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezete, valamint a Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédő Egyesület (KIGYE) – támogatásával aláírásgyűjtést kezdtek a népszavazás megtartásáért. A leadott íveken a szükségesnél csaknem kétszázzal több, 2799 érvényes aláírás szerepelt, így január 6-ára kiírták a referendumot.
A kezdeményezők még „az utolsó pillanatban” is próbálták a képviselő-testületet meggyőzni arról, hogy határozatuk visszavonásával elkerülhető lenne a több millió forintba kerülő népszavazás, de a testület kitartott álláspontja mellett. Ennek indokáról Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör), a város alpolgármestere októberben azt mondta az MTI-nek: lehetőséget akarnak adni arra, hogy népszavazás döntsön a kérdésben, így azok is véleményt nyilváníthatnak, akiknek tetszik a Horthy park név.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás