Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

27 ember meghalt, amikor szerdán kora reggel zavargás tört ki az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület Turpan prefektúrájában – jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.

Az áldozatok között kilenc rendőr, illetve biztonsági őr és nyolc civil van, továbbá a rendőrök által lelőtt tíz támadó is életét vesztette. Három sérültet kórházba szállítottak.
A beszámoló szerint a Turpan várostól körülbelül száz kilométerre lévő Lukcsün településen késsel felfegyverzett tömeg támadt a rendőrség helyi állomásaira, a kormányzat épületére és egy építkezési területre. A támadók rendőrautókat gyújtottak fel – áll a hivatalos jelentésben.
A rendőrség a helyszínen elfogott három támadót, lezárta az érintett területeket, s üldözőbe vette a szőkésben lévőket. A hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket, azt sem, hogy mi válthatta ki a támadást.
Hszincsiangban időről időre fegyveres akciókkal hívják fel magukra a figyelmet ujgur lázadók, olykor vallási fanatikusok, illetve a terület elszakadását hirdetők, de több esetben fordultak már elő tömeges utcai késelések is. Az ujgurok muszlim vallású, a törökkel rokon nyelvet beszélő népcsoport tagjai, a 21 milliós autonóm terület 9 milliós népességet képviselő őslakosai.
A legutóbb áprilisban a Kasgár városhoz tarozó Pacsuban 21 halálos áldozatot követelő összecsapásra került sor. A tűzharcban a lázadók tizenöt civilt és 6 rendőrt megöltek, köztük tíz ujgurt. A rendőrök hat gyanúsítottal végeztek, nyolcat a helyszínen elfogtak.
A hatóságok azt állították, hogy terrortámadásokra készültek, fegyvereket gyártottak, videofelvételekről fizikai és elméleti kiképzésen vettek részt, szélsőséges vallási nézeteket terjesztettek, illegális prédikációkra jártak.
Az esettel kapcsolatban Nur Bekri, az autonóm terület elnöke kijelentette: „Ez egy politikai harc a szeparatizmus és a szeparatizmust ellenzők, a haza egységét támogatók és annak ellenzői között”.
2009 júliusában évek óta nem tapasztalt, súlyos etnikai zavargások törtek ki Hszincsiangban, miután a terület székhelyén, Urumcsiban a han kínai lakosságra támadtak ujgurok, hogy megtoroljanak egy korábbi sérelmet. Az erőszakos cselekményekben közel 200 – többségében han nemzetiségű – ember meghalt, és csaknem 1700-an megsebesültek. Az ügyben több halálos ítélet született.

(MTI)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás