Ha még nem láttad

Huszonöt új alacsonypadlós, klimatizált, környezetbarát motorral felszerelt szóló autóbusz áll forgalomba májusban Budapesten.

Dabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója a huszonöt busz keddi bemutatóján elmondta, hogy szolgáltatásbeszerzésnek köszönhetően állnak forgalomba az új járművek. A szolgáltatási keretszerződés 8+2 évre számított becsült értéke mintegy hetvenmillió forint.

Új MAN Lion's City A21 típusú szóló autóbuszok a VT-Arriva Kft. Andor utcai telephelyén Budapesten 2015. április 28-án. Az alacsonypadlós, klimatizált, környezetbarát motorral felszerelt típusból huszonöt darab áll forgalomba májusban Budapesten. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Új MAN Lion’s City A21 típusú szóló autóbuszok a VT-Arriva Kft. Andor utcai telephelyén Budapesten 2015. április 28-án. Az alacsonypadlós, klimatizált, környezetbarát motorral felszerelt típusból huszonöt darab áll forgalomba májusban Budapesten. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Májustól több lépcsőben állnak forgalomba az új buszok, amelyek alapvetően Dél-Budán közlekednek majd – közölte. Dabóczi Kálmán elmondta azt is, hogy a buszüzemeltetési közbeszerzési eljárás eredményeként a későbbiekben összesen hetvenöt ilyen busz áll majd forgalomba, és így a BKK vonalain közlekedő buszállomány mintegy 65 százaléka alacsonypadlós lesz.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapesten jelenleg 1350 busz közlekedik. A főváros célja, hogy a buszok kényelmesek és pontosak legyenek. További cél az, hogy a budapesti tömegközlekedési eszközök vonzó alternatívát jelentsenek az autós közlekedéshez képest – tette hozzá.

A közreadott sajtóanyag szerint az új MAN Lion’s City A21 buszok a VT-Arriva Kft. üzemeltetésében közlekednek majd. Az első buszok május elsején állnak forgalomba. Az új buszok az EURO 6 környezetvédelmi kategóriába tartoznak, vagyis fokozottan környezetkímélők. A járműveket olyan biztonsági rendszerrel látták el, amely megakadályozza, hogy az utast vagy a táskáját, kabátját odacsukja a záródó ajtó.

Új MAN Lion's City A21 típusú szóló autóbusz utastere a VT-Arriva Kft. Andor utcai telephelyén Budapesten 2015. április 28-án. Az alacsonypadlós, klimatizált, környezetbarát motorral felszerelt típusból huszonöt darab áll forgalomba májusban Budapesten. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Új MAN Lion’s City A21 típusú szóló autóbusz utastere a VT-Arriva Kft. Andor utcai telephelyén Budapesten 2015. április 28-án. Az alacsonypadlós, klimatizált, környezetbarát motorral felszerelt típusból huszonöt darab áll forgalomba májusban Budapesten. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az új autóbusz-üzemeltetési rendszer lényege, hogy a szolgáltatást megrendelő BKK Zrt. – a BKV Zrt. mellett, pályáztatás úján – megbíz egy-egy vonal vagy vonalcsoport üzemeltetésével magántársaságokat is, amelyeknek ehhez biztosítaniuk kell a szükséges új és környezetkímélő járműveket

(MTI)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás