Ha még nem láttad

Interneten keresztül nem fertőzöl, tehát leveheted a maszkot – kezdte Orbán Viktor miniszterelnök, miközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott videóhívást.

Érdemes meghallgatni/elolvasni eszmecseréjüket, amelyet alább változtatás nélkül közlünk, írja N. F. itt.

Szijjártó Péter: Körülbelül úgy érzem magam, mint az az ember, akiben benne van az a vírus, ami kapcsán még minidig több a kérdés, mint a válasz. 

Orbán Viktor: Ipari mennyiségű vírus van benned.

Szijjártó Péter: Azt mondták, hogy a csúcstartók közé tartozom még.

Orbán Viktor: Valószínűleg egy szuperfertőzővel találkoztál valahol, ne gyere vissza, maradjál még néhány napot! Kiadtam egy határozatot, hogy csak az jöhet vissza a kormányba dolgozni, akinek van két negatív tesztje, és közte eltelt legalább 48 óra.

Szijjártó Péter: Azt kell mondjam, azért mentálisan kicsit még megterhelőbb, mint fizikailag.

Orbán Viktor: Nagy szerencséd van, hogy fiatal vagy, mert ha hatvan fölött lennél, ez lehet, hogy ez elvisz. Innen lehet jól látni, hogy az időseknek, meg a szüleinknek – édesapám most volt 80 éves egy vagy két nappal ezelőtt – tehát, amit mondunk nekik, azt komolyan kell venni.

Mert akármit is éltek túl, érted, hiába élték túl a világháborút, meg ’56-ot, meg a komcsikat, ez egy olyan betegség, ami egészen egyszerűen elviheti őket.

Ezt nagyon komolyan kell venni.

Amikor februárban vagy márciusban az első hírek megjöttek, hogy járvány van, akkor levettem a könyvespolcról Camus Pestisét, és elolvastam.

Ha ez kimaradt volna, akkor ezt vedd le a polcról, és olvasd el.

https://www.facebook.com/watch/?v=662545004427843&t=57

Magyar Tudat 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás