Ha még nem láttad

Minden európai vezetőnek be kell fejeznie a kettős beszédet a migrációs válság kezelésével kapcsolatban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arra reagált, hogy Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter kedden bejelentette: „építési jellegű” műszaki munkálatok kezdődhetnek Ausztria déli határrészén, felkészülve arra a lehetőségre, hogy romlik a helyzet. Az osztrák politikus szerdán azt közölte, hogy „természetesen kerítésről is szó van”. Ezek a létesítmények segíthetnek abban, hogy a menekültek rendezett, ellenőrzött formában lépjék át a határt – tette hozzá a miniszter.
mikl_leitner_labanc_belugyminiszter_keritest_epitGerald Klug védelmi miniszter elmondta: konténert vagy mobilkerítést tart elképzelhetőnek a menekültek ellenőrzött terelésére. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az emberi bánásmódot nem szabad figyelmen kívül hagyni, szerinte ugyanis Magyarország az épített drótkerítéssel „átlépte az emberiesség határát”.
Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményében mindezzel kapcsolatban kiemelte: minden európai vezetőnek – így az osztrák belügyminiszternek és védelmi miniszternek is – be kell fejeznie a kettős beszédet.
„Ausztria korábban elképesztő vádakkal illette Magyarországot a kerítés megépítése miatt, és most mi történik? Ausztria kerítést épít az osztrák-szlovén határon” – fogalmazott.
Hangsúlyozta: Bécs korábban bírálta Magyarországot a kerítés miatt, de néhány napja az osztrák külügyminiszter elismerte, hogy a magyar modell sikeres. Ausztria most kerítést épít, de azt állítja, hogy ez nem olyan, mint a magyar kerítés, hanem másfajta – közölte.
A külügyminiszter úgy látja, ezek szerint „Európában kétfajta kerítést lehet építeni, és alkalmazni lehet a kettős mércét.” Ezt be kell fejezni – tette hozzá.
Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország az egyetlen ország, amely megfelel az európai előírásoknak, és itt az ideje, hogy a többi ország is betartsa a jogszabályokat.
A V4-es országok támogatásával Magyarország meg tudja védeni a határait, az Európai Unió 28 tagállamának pedig ugyanígy össze kell fognia és meg kell védenie Görögország határát – mutatott rá a tárcavezető.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás