Ha még nem láttad

Magyarországnak 14,7 millió euróval kell hozzájárulnia a csomaghoz.
Az uniós tagállamok megállapodtak az Európába tartó menekültáradat megfékezéséért cserében Törökországnak felajánlott hárommilliárd eurós segélyalap finanszírozásáról – jelentette be szerdán az Európai Unió Tanácsa. Magyarországnak 14,7 millió euróval kell hozzájárulnia a csomaghoz.

Az egyezség értelmében a teljes összeg egyharmadát, egymilliárd eurót az EU költségvetéséből különítenek el, kétmilliárdot pedig a tagországok vállalnak magukra a bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) arányában. A legtöbbet Németország (427,5 millió euró), Nagy-Britannia (327,6 millió euró) és Franciaország (309,2 millió euró) fogja befizetni.
A tájékoztatás szerint a támogatást elsősorban a menekültek élelmezésére, egészségügyi ellátására és oktatására fogják fordítani.
„Az Európába tartó migránsáradat megfékezésén dolgozunk, ennek létfontosságú elemei az EU és Törökország közötti egyezmények” – hangsúlyozta Mark Rutte, az unió soros elnökségét betöltő Hollandia kormányfője.
Az Európai Bizottság közleményben üdvözölte a tagállamok közötti megállapodást, mondván, hogy a támogatás jelentősen javítani fogja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek életkörülményeit. Frans Timmermans európai bizottsági alelnök emellett üdvözölte a török hatóságoknak a menekültáradat mérséklése érdekében tett eddigi intézkedéseit és azt, hogy az ankarai vezetés megnyitotta a munkaerőpiacot a szíriai állampolgárok előtt.
Eddig Olaszország akadályozta a terv megvalósítását, szerdán azonban a tagországok mindegyike aláírta a csomag finanszírozásáról szóló megállapodást.
Ankara november végén ígéretet tett rá, hogy erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló illegális migráció megfékezése érdekében, cserében pedig az unió egyebek mellett vállalta, hogy hárommilliárd euróval támogatja a szíriai menekültek törökországi ellátását, felgyorsítja a vízumliberalizációs tárgyalásokat és az EU-tagjelölt Törökország integrációját.
Törökország a legfontosabb tranzitország, amelyen áthaladnak az Európába tartó bevándorlók. Az országban jelenleg mintegy 2,5 millió menekült tartózkodik, írja Bajnok Artúr Brüsszelből.

magyartudat.com

 

3 thoughts on “Illegális bevándorlás- Az EU engedett a török zsarolásnak: Hazánk 14,7 millió eurót ad

    1. Magyarország vétózott volna, a fidesz képviselői viszont nem tették. Azok igent mondanak arra, hogy a mi pénzünkkel tartsák jól az ismaelitákat. A lőszer olcsóbb és hatásosabb.
      Nem utolsó sorban : más farkával könnyű a csalánt verni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás