Ha még nem láttad

Rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze vasárnapra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, amelyre a nyugat-balkáni migrációban érintett országok vezetőit, köztük a magyar miniszterelnököt is meghívta. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóirodájának vezetője az MTI-nek szerdán megerősítette: Orbán Viktor részt vesz a tanácskozáson.

A brüsszeli találkozó célja a bizottság közleménye szerint az, hogy az érintett országok megállapodjanak olyan „operatív következtetésekről”, amelyeket azonnal meg lehet valósítani.
A megbeszélésre Ausztria, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Németország, Görögország, Románia, Szerbia és Szlovénia miniszterelnöke hivatalos még.
Meghívást kapott a formális uniós csúcstalálkozók, az Európai Tanács elnöke Donald Tusk, a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg vezetője, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa is. A kommüniké szerint a megbeszélésen az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) és az unió határőrizeti ügynöksége, a Frontex is képviselteti magát.
„A nyugat-balkáni vándorlási útvonalon kibontakozó vészhelyzetre való tekintettel nagyobb együttműködésre, kiterjedtebb egyeztetésre és azonnali operatív cselekvésre van szükség” – húzza alá a bizottság közleménye.
A formális uniós csúcstalálkozók az Európai Unió legfőbb döntéshozó intézményének, az Európai Tanács ülésének számítanak, amelyek összehívása Donald Tusk joga és feladata, ezért a bizottság a miniszterelnöki csúcsot hivatalosan „vezetői találkozónak” keresztelte el, miután nem az összes uniós tagállam vezetője kapott meghívást, és unión kívüli országokból is érkeznek kormányfők.

magyartudat.com

2 thoughts on “Illegális bevándorlás- Az Európai Bizottság elnöke rendkívüli uniós csúcsot hívott össze

  1. Azt a mondást ismeritek? „Ingyen senki nem hülye”! Pláne egyetemi fizikusi végzettséggel!

  2. Sok idióta fordult elő ezen a konferencián, (pártkongresszuson) sok nagyképű, önelégült idióta — falra tudok mászni ettől a fajtától! A közönséges idiótákkal nincs semmi baj, mert szót lehet velük érteni és jobb belátásra lehet őket téríteni. De az önelégült idióták — azok az idióták, akik leplezni igyekeznek valódi mivoltukat, mindenféle hókuszpókusszal sikerül is elhitetniük, hogy ők az emberiség díszpéldányai— őket egyszerűen KÉPTELEN VAGYOK ELVISELNI! A közönséges idióta nem csaló, a közönséges idióta őszinte, a képmutató idióta viszont álságos, kibírhatatlan képződmény!
    Richard P. Feynman (Nóbel-díjas) Önéletrajzából.
    A menekültek lelepleznek, bebuktatnak! Gáz van!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás