Ha még nem láttad

Törökország további hárommilliárd eurót kér 2018 végéig az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására – erősítette meg hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Az uniós és török vezetők brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozóján készülő, időközben kiszivárgott megállapodástervezet értelmében Ankara ezért cserébe ideiglenes jelleggel visszafogadná az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét.
Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból – olvasható a dokumentumban. Az áttelepítések költségeit az Európai Unió fedezné.
torokorszag_zsarolja_az_eu_t_az_illegalis_bevandorlokkalA tervezet szerint az unió teljesen kitelepítené a menekülteket a görög szigetekről, és csak azokat toloncolná vissza Törökországba, akik egy meghatározott dátum után érkeztek.
Törökország a kitoloncolások és az azokat követő áttelepítések hatékonyságának növelése érdekében szorosan együttműködne az Európai Unió hatóságaival és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával, valamint szakértőket állomásoztatna több görög szigeten. Utóbbira az athéni kormány jóváhagyásával kerülne sor.
Az unió a megállapodástervezet értelmében megduplázná a Törökországnak nyújtott támogatás jelenleg hárommilliárd eurós összegét és legkésőbb júliusig eltörölné a vízumkötelezettségét a török állampolgárokkal szemben. A dokumentumban emellett arra is kitértek, hogy a felek havonta közösen értékelnék a török uniós csatlakozási folyamat előrehaladását.
Az uniós vezetők és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök közötti munkaebéd már véget ért Brüsszelben. Az EU-tagországok állam- és kormányfői jelenleg a tervezetről vitatkoznak, és noha ez eredetileg nem szerepelt a tervekben, ezt követően este ismét összeülnek Davutogluval. Uniós források szerint az eredeti tervtől azért tértek el, mert Davutoglu a munkaebéden új javaslattal állt elő, amelynek értelmében Törökország az eddiginél többet vállalna a migránsválság megoldása érdekében, de azért az eddiginél több dolgot kér az uniótól.
Az Európai Unió és Törökország közötti csúcstalálkozó résztvevői eredetileg a migrációs hullám megfékezéséről az ankarai kormány és az uniós tagországok vezetői között novemberben létrejött egyezmény végrehajtásáról terveztek tárgyalni elsősorban. Az akcióterv értelmében Ankara kötelezettséget vállalt arra, hogy megerősíti határai védelmét, fellép az embercsempészek ellen és visszafogadja az unióból kitoloncolt bevándorlókat, cserébe az Európai Unió és tagállamai hárommilliárd euróval segítik Törökországot az országban lévő menekültek ellátásában, írja Bajnok Artúr Brüsszelből.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás