Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Több mint 250 ezer liter külföldről behozott, illegálisan forgalmazott étolajat és több mint 70 ezer kilogramm kristálycukrot találtak két székesfehérvári raktárépületben – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A termékeket nem bejelentett élelmiszer-kereskedelmi tevékenység miatt kivonták a forgalomból.
A Nébih hétfői közleménye szerint folyamatban van a várhatóan több millió forintos bírság kiszabása.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának közös ellenőrzésére során megállapították, hogy három helyi vállalkozás illegális, nem bejelentett kereskedelmi tevékenységet folytatott, valamint az általuk forgalmazott több százezer liter étolaj, valamint több tízezer kilogramm cukor nyomon követése sem volt biztosított.


A vállalkozások megszegték azt a 2010-es vidékfejlesztési minisztériumi rendeletet is, amely szerint minden, első magyarországi tárolási helyet üzemeltető élelmiszer-vállalkozónak be kell jelenteni tevékenységét. A bejelentést a létesítmény helye szerint illetékes megyei kormányhivatal kerületi hivatalánál kell megtenni a hatósági ellenőrzések biztosítása érdekében.
A hiányosságok miatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte a raktárépületekben talált élelmiszer-tételek forgalomból való kivonását, a forgalomba hozatalt megtiltotta és a raktárakat zárolta.

 

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás