Az elmúlt években végbement gazdasági, közigazgatási, társadalmi átalakulások hatást gyakoroltak a közoktatás és a szakképzés struktúrájának átalakulására, tartalmának megújulására. A közoktatási intézmények folyamatosan arra törekednek, hogy a folyamatosan változó oktatás-nevelés szerkezetének és tartalmának változása mellett úgy tartsák fenn képzéseiket, hogy az mind a szülők – tanulók, mind a fenntartók, valamint a munkaerőpiac elvárásainak megfeleljenek.
Az intézményekbe sok hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanuló jár. Ennek oka legtöbb esetben az, hogy a városi iskolák az agglomerációban élők számára viszonylag könnyen megközelíthetőek. (Hátrányos helyzetű tanulók megkülönböztetése a pedagógia szemszögéből azokat a gazdasági, társadalmi és kulturális körülményeket jelöli, amelyek a tanulók bizonyos részénél az iskolai előrehaladás szempontjából, a többséghez képest kedvezőtlen helyzetet teremtenek.) Statisztikai adatok szerint pedig kisebb városokban társadalmi szinten gyengébb a családok nevelő hatása. Gyakorló pedagógusok véleménye alapján elmondható, hogy a tanköteles tanulók több mint fele csonka családban, illetve rendezetlen otthoni körülmények között él, fejlődésüket leginkább veszélyeztető tényezők: az egészségtelen életmód (táplálkozással összefüggő zavarok), a gondviselő felelősségének hiánya, valamint a családok rossz anyagi és szociális helyzete.
Az iskolákban megpróbálják pszichológus szakemberek segítségével ellátni az ifjúsági és gyermekvédelmi feladatokat (a a rendelkezésre álló szűkös erőforrások miatt azonban ennek megszervezése egyre nagyobb gondot jelent), valamint pályázatok, ösztöndíjak, segélyek igénybevételével igyekeznek megoldani a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását társaikhoz. Az intézmények általában szoros együttműködésben fejtik ki tevékenységüket a Gyermekjóléti Szolgálatok, a Nevelési Tanácsadók, és más helyi szervezetek szakembereivel. A családsegítő szakemberek – sokszor önhibájukon kívül -, a családok „védelmében” az iskola ellen dolgoznak. A hátrányos helyzetben lévő tanulók a jogaikat egyébként is jól ismerik, ezekre külön felhívni figyelmüket és az iskola tantestülete ellen pszichésen gerjeszteni családokat azért is értelmetlen, mert a kötelezettségeket amúgy sem ismerő szülők egyébként is hatalmas erőt, időt és energiát vonnak el a tényleges, hatékony és igényes nevelői feladatoktól az iskolában.
Az integrált tanulók tanulmányi előmenetele eltérő. A lemaradó, tanítási kudarcnak kitett gyermekek felzárkóztatása során alapvető feladat a lemaradás okainak feltárása. Az iskolákban a negatív hatások feltérképezéséhez felméréseket készítenek, időt és energiát nem sajnálva a kötelező tanítási órák után nevelők beszélgetnek a tanulókkal, az osztályközösség képviselőjével, stb. A problémák feltárása, a személyi és tárgyi feltételek hiányának tisztázása után személyre szólóan tudják az intézmények a felzárkóztatást segítő programjaikat kidolgozni. (Differenciált oktatás, konzultációs lehetőség biztosítása, korrepetálás, stb).
A beilleszkedési, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő tanulók szakértői vélemény, valamint az intézményvezetők döntése alapján sok esetben magántanulóként folytathatják tanulmányaikat. A magántanulói jogviszony egyfajta megbélyegzés, amely a kirekesztettség érzésével párosul, az intézmény tanulóinak védelmében azonban a leghatékonyabb megoldás. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy éppen azok a tanulók élveznek mentességet a mindennapi iskolába járás alól, akik egyébként sem hajlandók semmit tenni a társadalmi elvárásoknak megfelelően, saját fejlődésük érdekében.
Középiskolákra jellemző, hogy segítő kortárs csoportok kialakításával próbálják a tanulókat bevonni a különféle iskolai tevékenységekbe, ezzel elősegítve aktív részvételüket a kortársi csoport önszerveződő és szakértő segítségével alakuló szervezeteiben. Kiemelt feladat a sikerélmény megszerzése; mint a szocializáció egyik leghatékonyabb eszköze.
Az igen sokszínű, iskolánként változó próbálkozások ellenére a hátrányos helyzetű tanulók integrált felzárkóztatása többnyire a tehetségesek jelentős részének elvesztésével jár, ugyanakkor a gyenge teljesítményű tanulók normál tanulócsoportokba történő integrálása – évek tapasztalata szerint – nem hat húzóerőként a a gyengék felzárkóztatására és ez sok esetben kudarcélményt jelent a fejlődő fiatalok számára.
Kényszermegoldásként jól bevált az a módszer, mely szerint a lassabban haladókkal speciális csoportokban foglalkoznak, így nem „húzzák vissza” a többi gyereket és igényeiknek leginkább megfelelő oktatásban részesülhetnek.
A sajátos nevelési igényű tanulók neveléséhez és oktatásához a szükséges feltételek pl. gyógypedagógus, speciális tankönyvek, tanterv, segédletek, stb. a legtöbb intézményben nem áll a pedagógusok rendelkezésére. Az elmúlt években fenntartók törekvése az SNI tanulók felzárkóztatására, képességeik fejlesztésére a gyakorlatban csak papírforma szerint történik meg. A szaktanárok, képzettségét tekintve felkészületlenek az SNI tanulók felzárkóztatására. A nyugodt, elmélyült tanulási-tanítási folyamatot feszültség váltja fel, hiszen a nem egyenlő bánásmód a szülők és gyermekeik igazságérzetét bántja, mindemellett kifogásolható az is, hogy minden tanuló ugyanahhoz a végzettséghez (érettségi, ill. szakmai bizonyítványhoz) jut.
A magyarországi tanárképzés igényes, színvonala magas. A tanári pálya során a tanult szakmai és módszertani ismeretek csiszolódnak, az élethosszig tartó tanulás intézményesített formája a gyakorlatban a mindennapok során is megvalósul, nem beszélve a különböző továbbképzésekről. A tanár arra hivatott, hogy szakértelmének megfelelően ismereteket adjon át, társadalmi erkölcsi normáknak megfelelően neveljen. Ugyanakkor hagyományos iskolatípusban nem feladata a szélsőséges, hátrányos helyzetű, deviáns viselkedésű fiatalok foglalkoztatása. Sem időt, sem energiát nem vonhat el a tanulói többség munkájának, tanítási-tanulási folyamatának irányításától.
magyartudat.hu
