Ha még nem láttad

Kedden rendkívüli szülői értekezleten tájékoztatták a XV. kerületi Neptun Általános Iskolába járó gyerekek szüleit, hogy szeptembertől bezárják az intézményt.

Az értekezleten részt vett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) kerületi vezetője, az információk szerint azt jelentette be, hogy az iskola jogutód nélkül szűnik meg.
A tanulókat a kerület más iskolái veszik át, ahogy a tanárokat is. Egy névtelenül nyilatkozó forrása azt közölte, hogy az épületbe a Kínai Két Tannyelvű Középiskola költözik, mert a pár utcával arrébb lévő szintén kínai általános iskola bővülne.

A döntés hirtelen jött, a tanári kar is csak a múlt héten tudta meg, hogy bezárják az iskolát.

A Jobbik tiltakozik a XV. kerületi Neptun utcai általános iskola bezárása ellen.

Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: a köznevelési intézmények átszervezését, megszüntetését országosan jellemzi, hogy csak gazdasági célok mentén döntenek és semmilyen szakmai érvet nem vesznek figyelembe. Utalt arra, hogy a XV. kerület odaígérte az intézményt a Kínai iskolának, ezért azt kérdezte a helyi önkormányzattól és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik), hogy mennyi pénzt kaptak ezért.
Monostori Zsolt, az ellenzéki párt kerületi önkormányzati képviselője kifejtette, hogy a jogutód nélkül megszűnő intézménybe több mint 300 diák jár – köztük sérült gyermekek – s noha a statisztikák szerint valóban kevés a gyerek, kizárólag az a szempont érvényesül, hogy az önkormányzat „elígérte” az iskolát. A jobbikos politikus szerint,  iskola bezárásával a környék 2600 lakása elértéktelenedik vagy kínaiak költöznek azokba.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás