Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét bántalmaztak két magyar fiatalt Temerinben – írja hétfőn a VajdaságMa délvidéki hírportál.

Az incidens vasárnap hajnalban történt. A fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, amelynek tagjai – a sértettek elmondása szerint – hirtelen visszafordultak, és rájuk támadtak.
Az egyik magyar fiatalembert üvegpalackkal fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben „a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven” – írja a hírportál.
A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett. Ötven méterre a verés helyszínétől a huligánok újra magyarokra támadtak. Egy újabb magyar fiatal sérült meg, orrtörést szenvedett, két társa pedig könnyebb sérülésekkel megúszta a verést.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Hivatalos közleményt nem adtak ki az esetről.

Temerinben az elmúlt években gyakoriak voltak a helyi magyar kisebbség elleni támadások. Egy évvel ezelőtt, 2011 karácsonyán, az éjféli mise után egy nyugdíjas magyar asszonyt, illetve a segítségre siető magyar házaspárt is bántalmazta két szerb férfi. Az incidenst megelőzően is több etnikai alapú incidens történt itt. A rendőrség emiatt megerősítette a járőrözést a város utcáin, és a megszaporodott bűncselekményekkel összefüggésben a vajdasági tartományi biztonsági tanács kihelyezett ülést tartott a városban, amelyen részt vett Ivica Dacic akkori belügyminiszter, aki most a kormány élén áll.
Tavaly októberben azonban az ottani média arról adott hírt, hogy magyarok bántalmaztak két szerb fiatalt. Ebben a városban történt 2004-ben egy nagy visszhangot keltő incidens: öt temerini magyar fiatal súlyosan bántalmazott és megalázott egy szerb férfit. A magyar fiatalokat tíztől tizenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. A súlyos büntetés felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, és megterhelte a magyar-szerb kapcsolatokat is. Az öt elítélt közül kettőt tavaly novemberben – két héttel Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb elnök budapesti találkozója után –  kiengedtek a börtönből.

 

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás