Ha még nem láttad

A Kasszim Szulejmáni iráni tábornok elleni légicsapás elképesztő Amerika-ellenes hullámot váltott ki az interneten Európában, azon belül is főleg Kelet-Közép-Európában.

Még az USA sem állt ki teljes mellszélességgel saját elnöke mellett – választási év van, Trumpnak pedig sok a versenytársa.

Ugyanakkor meglepő volt látni azt az indulatot, amit az amerikaiak váltottak ki az általuk „megelőző csapásnak“ nevezett művelettel. Csak nagyon kevés olyan kommentet vagy véleményt lehetett látni, miszerint az iráni rezsim harmadik legbefolyásosabb emberének halála jó hír.

Helyette a „már megint az amcsik“ típusú megjegyzések kerültek elsöprő fölénybe – és nem csak a politikában, hanem a hétköznapi választók körében is.

Azt már tudjuk, hogy Szlovákia lakossága inkább húz az oroszok felé, mint az amerikaiakhoz. Ennek rengeteg oka van: a szocialista nosztalgiától, a katonaságnál szerzett emberi kapcsolatokon át a pánszláv életérzésig.

És nem kétséges, hogy az USA a magyarok körében sem túl népszerű.

És nem csak Soros György tehet róla (aki mellesleg Trump ellenfele az amerikai belpolitikában).

Ha tippelni kellene, az „amcsikat“ leginkább azért utáljuk, mert előszeretettel avatkoznak be a hozzánk hasonló „földközi népek“ dolgába, gyakran kárunkra, csak hogy saját érdekeiket érvényesítsék, miközben két óceánnal körülzárva, biztonságból nézik tetteik fájdalmas következményeit. (Ez a biztos távolság illúziója omlott le az ikertornyokkal 2001-ben- írta a Magyar Tudat Nemzeti Hírportál)

Az ellenérzések természetesek – és lényegtelenek Az amerikaiakkal szembeni ellenállás és ellenszenv azonban teljesen természetes folyománya annak a nyomásnak, amelyet mint egyetlen globális hatalom gyakorol a világ minden részére.

A Gorilla-felvételből tudjuk, hogy Jaroslav Haščák Pentás vezér is megkérdezte 2006-ban a miniszterelnöki ambíciókról álmodó Robert Ficot, hogy mit szólnak a Smer esetleges kormányzásához az amerikaiak. Mert ez egy megkerülhetetlen faktor volt hatalomra kerülésekor.

Persze, az amerikaiak nem gördítettek elé akadályt, amíg nem változtatta meg az 1998-ban felállt status quot, Ez az egyensúly azon alapult, hogy a külügyi beállítottság csakis nyugati-liberális beállítottságú lehetett és a nyugatorientált médiának kellett nagy fölényű túlsúlyban lennie az országban. (A szlovák status quo eltolódása egyébként külön elemzést érdemelne, nem csak felvidéki magyar részről…)

A helyzet az, hogy az USA nem egyszerűen globális hatalom, hanem egyre inkább birodalmi jelleget ölt, ami szavakban még nem, de tettekben már megnyilvánul.

Én úgy látom, hogy az USA a berendezkedése alapját képező eredeti (!) liberális elvek (ami a nemzetek önállóságát jelenti) miatt ma még nem meri felvállalni nyíltan a birodalom szerepét, ennek ellenére kénytelen egyre gyakrabban olyan döntéseket hozni (Szulejmáni megölése), mint egy ellentmondást nem tűrő birodalom.

Amerika és Irán igazsága Az USA messzemenően túlterjeszkedett természetes határain, ráadásul nem csak a földrajzi térben.

Az egyetlen olyan ország a világon, amely súlyos kötelezettségvállalásokkal (és védelmi garanciákkal is) járó szövetségi rendszert (NATO) képes működtetni. Hatalmas gazdaságának elképesztő anyagi (pl. olaj) és nem anyagi (pl. tudás és munkás) étvágyát pedig nem könnyű csillapítani. Igaz, hogy az amerikaiak számára a közel-keleti befolyás elvesztése ugyanúgy nem jelentene nemzethalált, mint a szlovákok számára Csallóköz Magyarországhoz csatolása, de nagyon sokaknak nagyon sok millió dollárnyi veszteséget okozna.

A pénz és a rabszolgák pedig mindig kiváló okai voltak a háborúknak.

Egy globális hatalom épp azért globális hatalom, mert senki nem ér fel hozzá, és ilyen formán a naivitás tetőfoka azt várni, hogy az USA saját érdekei kárára is betartja a játékszabályokat, amelyek védelmére ígéretet tett.

Ahogy egyetlen kormány sem mond le privilégiumairól a nép kedvéért – ha csak nem kényszerítik rá, írja a Kórkép felvidéki portál.

Amerika és Irán között nem kell igazságot tenni, mert nem lehet elemi különbséget tenni. Mindkettő saját hatalmi pozíciójának kiterjesztéséért teszi amit tesz, és viseli tettei következményeit.

A játékszabályok felrúgása pedig elsősorban azoknak fáj, akiknek léte vagy biztonsága függ tőle (különösen Szlovákia), vagy épp az USA ellenfeleiként lépnek fel (Oroszország, Kína).

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás