2013. június 2. – A felvidéki magyarság jogérvényesítéséről szóló konferencia Léván, a Ceglédi Péter Református Gimnáziumban
A konferencia témája a magyarságukat nyíltan vállaló, magyar állampolgárságukat felvett, szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidékiek meghurcolása, jogorvoslat és igazságtétel nélkül, a szlovák önkény zsarnokságában magára hagyott emberek, pártok és civil szervezetek küzdelme. A jövőkép körvonalazódik: a legutóbbi népszámlálás során kimutatott létszámcsökkenés ellenére Felvidéken kialakult egy nagyon erős mag, amely erejével, elszántságával magához vonzza az újabb tagokat és amely küzd a magyarok megmaradásáért.
Kis Beáta a Ceglédi Péter Református Gimnázium tanára
Az én szerepem amelyben ma itt állok most az, hogy az előbbi felsorolásból hiányzó, nyilvánosságukat nyíltan vállaló kettős állampolgárok mellett említést tegyek édesanyámról, Dolnyik Erzsébetről, aki több hónapon át tartó betegsége miatt nem lehet ma köztünk. Engedjék meg, hogy tolmácsoljam gondolatait:
Dolnyik Erzsébet külön köszönetét fejezi ki dr. Lomnici Zoltánnak, ifj. dr. Lomnici Zoltánnak és dr. Nagy Tibornak, hogy önzetlenül vállalták a kettős állampolgárok képviseletét. Édesanyám nagyon fontosnak tartja a mai rendezvényt, hiszen olyan személyiségek érkeztek ma körünkbe, akiknek révén első kézből kapunk fontos információkat küzdelmeinkről. Személyesen pedig a következő gondolatokat fogalmazza meg:
Kikerülhetetlen kérdés, hogy mi kettős állampolgárok miért vállaltuk a magyar állampolgárság felvételét. Miért vállaltuk annak bejelentését. És miért járjuk azóta a rögös utat.
Az érzelmi kötődésen kívül elsősorban azért, hogy a nagyvilágban szétszórt magyarság összetartozása jogilag is megvalósuljon és minden magyar törvényesen a magyar nemzet része lehessen.
A szlovák parlament párját ritkító törvényt fogadott el: képtelenség, hogy a szlovák alaptörvény kimondja: akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától, ezt egy alsóbbrendű törvény ezt felülírja!
A bejelentést illetően: soha nem szerettem a bújkálást, akkor sem, ha az negatív következményekkel jár. Ezért természetesnek tartottam, hogy betartva a törvényt, bejelentem magyar állampolgárságomat, vállalva annak következményeit. Természetesen nem tartom jogosnak hogy ezért a szlovák állam megvonta szlovák állampolgárságomat. (A szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok vendégként élnek saját otthonukban, jelenlegi hazájukban, amely további szankciókat von magával – szerk.)
A mai alkalom legfőbb üzenete, hogy teljesen felesleges autonómiáról beszélnünk akkor, ha önmagunk nem élünk autonóm módon, ha nem tudunk saját érdekünkben autonóm módon dönteni ha nem élünk meglévő jogainkkal.
Sokan nem használják magyar anyanyelvüket. Hiába élünk másoknak példát mutató életet, ha jogsérelmek esetén a jogi úton történő orvoslás helyett a meghátrálást választjuk.
E gondolatok jegyében kívánok eredményes tanácskozást. – Dolnyik Erzsébet
Berényi József MKP elnöke
Köszöntés után az elnök a konferencia elején elmondott fohász jelentőségének kiemelésével kezdte beszédét.
Amikor a fohászt elmondtuk, eszembe jutott egy momentum, ami igazolja, hogy mennyire igaz, elszánt, elkötelezett és milyen magas erkölcsi szinten vívják emberek a küzdelmet. Kassai Gyula nem csak itt, a konferencia megkezdésekor kért tőlünk fohászt. Az ima nem egy színpadi előadás része. Azon a bizonyos brüsszeli utunkon, amiről ma még bizonyára sok szó esik, egész nap nem sokat ettünk. Este meghívott minket egy európai parlamenti képviselő úr és képviselő asszony. Mi már nagyon kiéheztünk, egész nap nem ettünk. Megkaptuk végre a vacsoránkat, nekiestünk volna, de Kassai Gyula feltette a kezét: talán egy fohásszal kezdhetnénk! Ez is mutatja, hogy nem teátrális amit ő és a kettős állampolgárságot vállalók tesznek. ők ugyanis nem csak akkor cselekszenek, amikor nagyközönség látja őket, hanem akkor is teszik a dolgukat, amikor senki nem figyel rájuk. Ez valójában ennek a közösségnek az ereje.
A felvidéki magyarság jövőjét tekintve fordulóponthoz értünk. A legutóbbi népszámlálási adatok nagyon rosszak, de éppen ennek a csökkenésnek köszönhetően, úgy érzem, hogy kialakult egy nagyon erős mag, egy nagyon komoly bázis, amely kimondja: meg fogunk küzdeni! Békés úton fogunk megküzdeni magyarságunk megmaradásáért! Ma én azt látom, hogy ez a mag nem mond le identitásáról, nem mond le az anyanyelv használatának jogos követeléséről, nem mond le a kettős állampolgárság intézményéről.
Egyre elfogadhatóbb módon lehet beszélni ebben az országban az autonómiáról is. Mindez azt jelenti, hogy van mire építeni, van erő, van lehetőség, vannak kitörési pontok. Nyilván vannak emberek, akiket már nem tudunk ebbe a küzdelembe bekapcsolni, de vannak olyanok, akik még kivárnak, akik még figyelnek bennünket, akik még gondolkodnak, hogy mit lehet vállalni ebből a küzdelemből és mit nem. A mi feladatunk – ebben a teremben ülőkkel együtt, hiszen itt ma az elkötelezettek jöttek ma össze -, hogy egyre több embert szerezzünk azok közül, akik most még kivárnak, akik még gondolkodnak, mérlegelnek, megfontolnak, hiszen rájuk is szükség van. Példamutatásra van szükség. Ezért rendkívül fontos, hogy sokan vállalták a kettős állampolgárság intézményét még akkor is, hogyha az állam a hatóságok eljárnak velük szemben. Ők azok a példák, akikre hivatkozni lehet és ők azok, akik mellett fel lehet sorakozni, akikért küzdeni kell. Ezt tettük mi is nemrég Brüsszelben.
Rendkívül fontos Felvidéken az anyanyelv használat, különösen itt Léván, Ipolyságon, Zselicen és azokon a helyeken, ahol a nyelvhatár, illetve a szlovák és a magyar nyelv erőteljesen keveredett. Sok helyen nem egyszerű dolog a magyar nyelvet használni. Amikor csak lehet, akkor minél többen használjuk, vállaljuk fel hogy magyarok vagyunk. A nyelv használatával kapcsolatos törvények nem jók, mert nem kötelezik az államot a magyar nyelv használatára, csak lehetőséget adnak rá. Sajnos sok helyen már a lehetőség is odaveszett.
Az anyanyelv használatával kapcsolatos törvény adta lehetőségének kihasználása sem működik. A lehetőség megadása önmagában ugyanis nem biztosítja az anyanyelv használatát, hiszen az állam nem köteles használni az anyanyelvet. Mindössze egy lehetőség, hogy ha valaki akarja, használhatja a magyar nyelvet. Nézzünk egy példát. Galánta mellől érkeztem, biztosan tudom, hogy történik nálunk az ügyintézés: a hivatalba látogató polgár nyilván először is az ügyét akarja elintézni és nem nyelvleckét akar adni a hivatalnoknak. Tehát ha azt válaszolja a hivatalnok, hogy nem tudok magyarul, de elintézem az ügyét, ha szlovákul beszélünk, akkor az ügyfél nem fogja azt mondani, hogy tolmácsot kérek. hogy de márpedig én magyarul akarok intézkedni. A törvények ma már túlhaladták az idejüket. Ezeken a törvényeken változtatni kell és igenis az államnak legyen kötelessége kiszolgálni az állampolgárait. Az állampolgárért legyen az állam és ne fordítva, ahogy itt a magyarok esetében van.
Törvénymódosításokra van szükség és nagyon örvendetes dolog, hogy élénkebben folyik ma már a vita az önkormányzatiság, autonómia kérdéseiben. Ez sem ördögtől való dolog és nem Szlovákia szétverését szolgálja. A magyar közösség képes saját kezébe venni saját dolgainak intézését. Erről szól az önkormányzatiság, az autonómia és nem az ország szétveréséről, nem a határok módosításáról. Nagyon sok pozitív példát látunk autonómiák működésére Nyugat-Európában. Ahol az önkormányzatiság, az autonómia megvalósult, ott a nemzeti közösségek sokkal integránsabb részévé váltak az országnak. Például Dél-Tirol esetében Olaszországban, vagy a belgiumi németek esetében Belgiumban. Ezek az autonóm közösségek jobban magukénak érzik az országot, sokkal inkább képesek közösen örülni a közös élményeknek az országon belül, ezért ez valóban integrációs és nem dezintegrációs eszköz, ahogy ezt olyan szívesen magyarázzák ebben az országban.
Talán éppen a sajnálatos népességfogyásnak köszönhetően ma erről a témáról sokkal élénkebb vita zajlik, mint korábban. Először egymást kell meggyőznünk az autonómia pozitív hatásáról, utána pedig a többségi közösséget. Mindenkinek be kell látni, hogy az autonómia mindenki javát szolgálja: az itt élő szlovákokét, magyarokét egyaránt.
Mint ahogy már említettem, fordulóponthoz érkeztünk. Sokszínűvé vált érdekképviseletünk, nemcsak a politikai pártok, hanem a civil élet is egyre erőteljesebben fogalmazza meg az elvárásait. Ma nincs helye a lustáknak, nincs helye a csúsztatásoknak, a félrelépéseknek, hanem csak az előre haladásnak van helye.
Ma az internet, az információk szabad áramlásának a világában sajnos vannak negatív tapasztalataink, könnyű valakit lejáratni, viszont könnyebb az igazságot is eljuttatni. A lejáratás és a hiteles információ áramlás között azonban nagy a különbség. Minden azon múlik, hogy a művelt ember hogyan tudja értelmezni a híreket, hogyan tud szelektálni, mi számít lejáratásnak és mi a valóság. Ebben a szabad világban hosszú távon nem lehet hazudni, nem lehet csúsztatni, hiszen előbb-utóbb minden lelepleződik, kiderül az igazság. Vannak, akik ténylegesen nem cselekszenek, csak beszélnek, mintha a vállalt kötelezettségeiknek eleget tettek volna. A gyors információáramlás korszakában azonban ők is lelepleződnek, mindenkiről kiderül, ki mit tett le az asztalra.
Nem régen, közös, felejthetetlen élményben volt részem Brüsszelben. Végre egész európa elé sikerült tárni azt, amivel itt foglalkozunk: a kettős állampolgárság ügyét. Ez úton csak köszönni tudom Lomnici Zoltán és az Emberi Méltóság Tanácsának munkáját, hasonlóképpen Nagy Tiborét, EP képviselőkét és hosszú lenne még a sor. Szembesítenünk sikerült Európát azzal, hogy itt valami egyáltalán nincs rendben ebben a kis országban, és végre nem jártunk eredménytelenül. Sikerült elérnünk azt, hogy végre foglalkoznak velünk. Nem egyszerű dolog ezt kimondani, hiszen foglalkozni is kellene velünk, de már az is öröm, hogy nem söpörték le az asztalról sem a kettős állampolgárság ügyét, sem a kollektív bűnösségnek a kérdését. Sajnos a többségi nemzet képviselői ezt a mai napig nem így látják. Szlovákiában megtettek mindent, hogy ez az ügy ne európai szinten folytatódjon. Mi sem akartuk, hogy az EP-ben kelljen kezelni az ügyet, de mivel Pozsonyban nem lehetett, mivel a politika erre nem mutat hajlandóságot, mivel az alkotmánybíróság most már másfél éve nem cselekszik, ezért nincs más lehetőségünk, az igazunk miatt ehhez az eszközhöz kellett fordulni.
A küzdelem elején tartunk és még csak az első lépést tettük meg az igazságszolgáltatás felé. Nem szabad túlértékelni azt, ami történt, de tudjuk és akarjuk folytatni a küzdelmet. Brüsszelben kivezettek minket a teremből, de volt, aki ott maradt, az EP képviselők, Gubik László és Lomnici Zoltán, akik az egész magyar politikai képviselet segítségével megtették ezt a sikeres első lépést.
Kivezetésünk után eszembe jutott, hogy engem utoljára 1997-ben vezettek ki egy teremből teremőrök, rendőrök. Emlékszünk, Bucson és Bátorkeszin akkor váltották le az iskolaigazgatókat, akkor hirdette meg az oktatási miniszter asszony hogy földrajzot és történelmet csakis szlovák tanárok taníthatnak ebben az országban. Komoly összejövetelek, megmozdulások voltak. Egy leváltott iskola érdekében a komáromi járási hivatalnál tüntettünk szülőkkel együtt, akkor még három párt támogatásával. Ültünk a lépcsőn, mögöttünk Szigeti László. Besötétedett, fogtuk egymás kezét. Jöttek a rendőrök, kiemeltek bennünket és kituszkoltak. Egy olyan közös élmény volt akkor ez számunkra, ami meggyőződésem, hogy hozzásegített az egységes magyar párt létrejöttéhez. Ott eltűntek a határok, eltűntek az ideológiai különbségek. Nem volt egyszerű dolog a zöld ruhás erőknek emberileg és erkölcsileg ellenállni, de megtettük. Nem egyedül, hanem a szülők segítségével.
Most Brüsszelben is egy ilyen összefogás élményében volt részem. Az összes magyar és magyarországi párt hovatartozás nélkül mellénk állt és mi pedig, akik ott voltunk, Boldogi Olivér, Kassai Gyula, Ferenci István, Gubik László – Tamási Ilonka néni és Dolnyik Erzsébet is velünk volt végig lélekben -, teljesen mindegy, hogy ki honnan jött, milyen csoportot képviselt, vagy éppen csak önmagát hozta, a lényeg, hogy velünk volt. Most megint van egy közös élményünk, ami örök időkre összeköt bennünket. Éreztük azt, hogy mellettünk van a magyar közösség jelentős része, szurkol nekünk, támogat bennünket. Mindenki tudta, hogy ez egy közös ügy. Most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy bárhol be tudjuk törni, vagy meg tudjuk bontani a nacionalizmusnak a falát, az intoleranciának a falát. Ebben az esetben pedig ez a fal előbb vagy utóbb leomlik. Ez mindnyájunk közös érdeke, és az, hogy ez az ország mindenké legyen, tekintet nélkül, hogy szlovákról, magyarról, vagy éppen románról van-e szó. Most ezt Brüsszelben vívjuk, de minden bizonnyal Pozsonyban is sikeresek leszünk.
magyartudat.com
Kapcsolódó:
Jó éjszakát Európa, Jó reggelt Felvidék! – A Nemzet-ÉRT! 3/1. rész
Felvidék – a magyar állampolgárok hatósági zaklatásának beszüntetésére szólít fel az MKP
Berényi József : Az autonómia bizonyított eszköz a közösség megmentésére
Felvidék : az MKP szerint Szlovákia követhetné a cseh példát kettős állampolgárság ügyében
