A Jobbik azt szeretné tudni a belügyminisztertől, hogy mennyibe kerül a budapesti EuroGames játékok rendőri biztosítása a költségvetésnek és így az embereknek, illetve mekkora részt fizetnek ebből a „homoszexuális olimpia” szervezői – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Szilágyi György.
A jobbikos országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: „a rendezvény nem szól másról, mint hogy szerte Európából a deviáns, aberrált, magamutogató emberek itt Budapesten rendezzék meg seregszemléjüket ezzel is megalázva egy több mint ezeréves keresztény országot és hogy megbotránkoztassák a magyarországi többségi társadalmat”. Szerinte a következő napokban – az EuroGames június 27-től július 1-ig tart – közel 10 ezer homoszexuális „zúdul rá a fővárosra és minden bizonnyal kiváltja majd a jóérzésű emberek ellenszenvét, ami akár problémákat is okozhat”.
Szilágyi György úgy véli, hogy ez komoly többletköltségeket okozhat a rendőrség és ezáltal a költségvetés számára.
Forrás : MTI
magyartudat.hu
Többletköltség ? 🙂
A közszolgálatinak hazudott médiák 120 milliárd Forintba kerülnek évente !!!
Már az összes földi sugárzás O.V. kezében van (kivétel a hazai RTL).
A fölöslegesen épülő sport létesítmények, még jó, hogy leszavaztuk az olimpiát.
A rengeteg hatalmi célt szolgáló beruházás, és sok minden amit titkolnak,
mert az államkincstár a jelenlegi kormány legnagyobb játszótere.