Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A jövő heti kormányülés témája lesz a három plusz egy területből álló népesedéspolitikai program – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten újságíróknak.

Az államtitkár kifejtette: a program első eleme az adókedvezmény kibővítése mindazokra a családokra, akik a jelenlegi kedvezményt nem tudják teljesen visszaigényelni gyermekük, gyermekeik után.

Couple giving two young children piggyback rides smiling
Ugyancsak szerepel benne azon egyetemisták, főiskolások támogatása, akik családot szeretnének alapítani és gyermeket szeretnének vállalni.
A javaslat harmadik eleme a rugalmas gyed bevezetése, szabályainak és támogatási rendszerének kialakítása – mondta Soltész Miklós, aki plusz területnek nevezte az úgynevezett szocpolt, vagyis az otthonteremtési támogatás kidolgozását, adott esetben a bővítését.
Az államtitkár hangsúlyozta: minderről még kormánydöntés nem született, az új elemek az eddigi kormányzati családpolitikai döntéseket egészítik majd ki. Azt szolgálják, hogy megcélozzanak mindenkit, aki szeretne családot alapítani, gyermeket vállalni, annak ellenére, hogy egyre kevesebb a szülőkorú édesanya – tette hozzá.

 

(Mti)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás