Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Az I. világháborús isonzói csatákat megjárt magyar ezredek városai képviseltetik magukat azon a jubileumi zarándoklaton, amely szombaton indul a mai Szlovénia területén lévő emlékhelyre.

A csaták helyszínéhez közeli hegyről elnevezett Krn-zarándoklatot 15. alkalommal szervezik meg a szlovénok, és évről évre több a magyar résztvevők száma – mondta el az MTI-nek Máthé László, a ljubljanai magyar nagykövetség diplomatája. A szombati út során a megemlékezők felkeresik a Krn lábánál lévő magyar katonai temetőt és az ott álló emlékművet. Ehhez 700 méter szintkülönbséget kell megmászni, követve a fronthoz vezető eredeti útvonalat, amely 1700 méter magasan húzódott.
Tavaly több mint háromszázan vettek részt a meneten, amelyre idén is több száz résztvevőt várnak, köztük közel félszáz magyart is. Most először képviselteti magát a legtöbb akkori magyar város: Szabadka, Szeged, Nagyvárad, Székesfehérvár, Budapest és Lendva, ahonnan az egykor itt harcoló ezredek indultak a frontra.

Az I. világháborús szlovéniai megemlékezésen jelen lesz a szlovén honvédelmi miniszter, és magyar Honvédelmi Minisztérium képviselője is.

 

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás