Ha még nem láttad

Júliustól bevetésre kész állapotban lesz a visegrádi négyek közös harci egysége (Battle Group EU), amely az európai uniós keretek között fog működni – jelentette ki Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – valamint Ausztria, Horvátország és Szlovénia védelmi szakminisztereinek hétfői találkozója után a szlovákiai Pöstyénben.

A hét ország közösen alkotja a néhány éve létrehozott Közép-Európai Védelmi Együttműködést (CEDC). „A visegrádi harci egység kész lesz a beavatkozásra mindenütt, ahol veszélyeztetve lenne az Európai Unió biztonsága” – szögezte le Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter, akinek szavait a cseh közszolgálati televízió (CT24) idézte. Csehország július elsején Szlovákiától átveszi a visegrádi csoport elnöki tisztségét.

Az egyéves cseh elnökség a védelmi politika terén kiemelten kíván foglalkozni a visegrádi országok szorosabb együttműködésével, a katonák közös bevetésével a külföldi missziókban, a közös hadgyakorlatokkal és a hadseregek felszerelésének javításával – sorolta a cseh elnökség szakmai célkitűzéseit Metnar.

A hét ország védelmi tárcavezetői megvitatták az illegális migrációval kapcsolatos nemzetközi biztonsági helyzetet, különösen ami az úgynevezett nyugat-balkáni utat illeti, és támogatásukról biztosították a régió országainak igyekezetét, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz.

Lubomír Metnar szerint a nyugat-balkáni régió egyike azoknak a térségeknek, ahol el tudja képzelni a közös visegrádi harci csoport bevetését szükség esetén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás