Ha még nem láttad

Az orosz nemzeti gárda (Roszgvargyija) vezérőrnagyává nevezte ki Ramzan Kadirov csecsen vezetőt Vlagyimir Putyin orosz elnök.

    A szerdán történt kinevezéséről Kadirov csütörtökön számolt be a VKontaktye közösségi oldalon.

Közölte, hogy vigyázzállásban hallgatta, ahogy Putyin személyesen olvasta be neki a kinevezési parancsot, és ismét „az elnök hűséges gyalogoskatonájának” nevezte magát, kifejezve készségét arra, hogy a legnehezebb parancsot is végrehajtsa „bármelyik kontinensen”.

Köszönetet mondott Viktor Zolotov hadseregtábornoknak, az orosz nemzeti gárda igazgatójának, amiért a belügyminisztérium kötelékéből átvette az általa vezényelt fegyveres testülethez, írja Pogár Demeter/MTI Moszkvából.
    2009-ben Dmitrij Medvegyev akkori elnök Kadirovot rendőr vezérőrnaggyá nevezte ki.

Az újdonsült gárdatábornok a VKontaktye-bejegyzésében azt is elmagyarázta, hogy az a két golyószóró, amelyekkel az amerikai beutazási „feketelistára” való felkerülése után a Telegramon általa megosztott fotón pózolt.

A nemzeti gárda szigorúan őrzött fegyverzetéhez tartoznak.
    Állítása szerint a felvétel egy ellenőrzés idején készült, ezért nem kell „aggódni”.
    A képaláírásnak az amerikai külügyminiszterhez intézett üzenete így szólt: „Pompeo, felvesszük a harcot! Ezután érdekesebb lesz (a játék)!” Kadirov a szövegre most nem adott magyarázatot.

Az amerikai diplomáciai tárca hétfőn közölte, hogy Kadirov a feleségével és a két legidősebb lányával egyetemben nem kaphat beutazó vízumot az Egyesült Államokba. Szerintük „durván megsértette” az emberi jogokat Csecsenföldön.
    Kadirov még aznap közzétette a golyószórós felvételt, majd kedden meghívta a szülőfalujába Mike Pompeo amerikai külügyminisztert.
    Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő egyébként csütörtökön az oroszellenes amerikai politika folytatásának nevezte a csecsen vezető ellen meghirdetett szanckciót.
    A 43 éves Kadirov azt követően került hatalomra, hogy 2004-ben egy bombamerényletben életét vesztette az apja, Ahmad Kadirov, aki addig Csecsenföld elnöke volt.

A csecsen vezető, aki kilencvenes évek közepén az apjával együtt még a szakadárok oldalán harcolt, mind otthon, mind külföldön keményen fellép a dzsihadisták és a csecsen függetlenségpártiak ellen.

A 2016-ban belföldi rendfenntartásra létrehozott, mintegy 340 ezer fős Roszgvagyija az orosz biztonsági tanács közvetlen alárendeltségébe tartozik. Feladata egyebek között a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc, valamint a tömegoszlatás.
    A volt belügyi egységeket, valamint különleges és őralakulatokat magába tömörítő nemzeti gárda négy éve történt felállításával egyébként Putyin szakértői vélemény szerint megfosztotta Kadirovot a csecsenföldi belügyi „magánhadseregétől”.

A Roszgvargyija egységeit ugyanis nem nemzetiségi alapon állították fel.

Azok a belügyminisztérium helyi (területi és köztársasági) szerveinek fennhatósága alól kikerülve a katonai körzetekbe tagozódtak be.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás