
A járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartjuk, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz, ez körülbelül 50 százalék vagy a feletti mértékű – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában.
A miniszter a tömeges oltás megkezdéséről elmondta: Magyarország több vakcina gyártó cégtől megrendelte a vakcinák különböző fajtáit, olvasható itt.
A járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartják, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz, és nem kell tartania az embereknek attól, hogy megkapják a koronavírus-fertőzést.
Ha az átoltottság kellő mértékű, ami 50% vagy a feletti, akkor meg lehet szüntetni a járványügyi intézkedéseket
– vetítette előre.
Később arról is beszélt, hogy már most eredményei vannak a járvány ellen megtett intézkedéseknek.
Ha a körülmények nem változnak, csökkenni fog a fertőzések száma és a halálozás is.
Ami azt jelenti, hogy néhány hónapon belül két számjegyűvé válhat a napi fertőzések száma, és visszatérhetnek az első hullám forgatókönyvéhez hasonló intézkedések – fogalmazott a tárcavezető az Életközelben videósorozat legújabb részében.
Emlékezetes, épp péntek este jelent meg a korlátozó intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló rendelet:

Az oltási rendszer szervezettségét érő vádakkal kapcsolatban leszögezte: mindenkit szeretne megnyugtatni, hogy a magyar oltási rendszer ki van dolgozva azon az alapon, hogy milyen tempóban érkezik a vakcina Magyarországra.
Kiemelte, hogy ezt a tempót a magyar kormány nem tudja befolyásolni.
Emlékeztetett, hogy a Pfizer-vakcina esetében az Európai Unió rendelte meg a vakcinát és osztja szét lélekarányosan.
Ahogy megérkezik a vakcina Magyarországra, a magyar egészségügy rendkívül gyorsan és szervezetten teszi hozzáférhetővé az emberek számára az oltási rend szerint – tette hozzá.
Az egészségügy átfogó átalakításával kapcsolatban leszögezte, folytatni fogják azt, amit elkezdtek.
Címlapkép: ásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Vályi-Nagy István főigazgató (középen, b-j) a Dél-pesti Centrumkórházban, ahová megérkezett a koronavírus elleni oltóanyag, a Pfizer-BioNTech első vakcinaszállítmánya 2020. december 26-án.
A belgiumi Puursban gyártott, Európában elsőként engedélyeztetett oltóanyagot a kórházból továbbítják a többi a hazai oltópontra. Az első szállítmány 9750 adag oltóanyagot tartalmaz, amely 4875 egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé.
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Magyar Tudat