Interjú formátumú videóval jelentkezett a Facebookon Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter.

Kásler emlékeztet rá, hogy közeleg a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és bár

Magyarországon az emberek jelentős része át van oltva”, azt kéri, „vegyen részt, aki még nem tette meg a tömeges oltásokon.

Nagyon sok a félreértés, egyetlen vakcina sem biztosít 100 százalékos védelmet. Tudjuk, hogy a fertőzés valószínűségét legalább a tizedére csökkenti, és a halálozásokét is

– állítja Kásler.

Mindenki a saját és a társadalom érdekében oltassa be magát, nincs más igazi védekezési lehetőség.

Az egészségügyért felelős miniszter szerint az orvosok bére 2,5-szörösére emelkedett.

Az ápolók, nővérek bére is nagyjából a 2,5-szörösére emelkedett – bár azt nem mondta, hogy mihezképest.

A dolgozók szociális körülményeit egyéb tényezők is meghatározzák, Kásler szerint itt is jelentős lépések történtek, példaként a nővérszállók építését, komfortosítását említette, olvasható itt.

Az ellenzék azt jósolta, ezrével hagyják el az egészségügyet a dolgozók,

most azt tapasztaljuk a számok nyelvén, hogy ezrével jönnek vissza

– mondta Kásler.

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás