Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha valaki kihúz a gödörből, köszönd meg neki, de közben ne felejtsd el, hogy ki lökött bele – idézett egy közmondást Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól.

Erre nemcsak azért volt szükség, mert minden országnak érdeke, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, hanem azért is, mert katasztrofális volt a kormányváltás előtti nyolc év. Az országot ki kellett húzni abból a katasztrófából, amibe a szocialista kormányok juttatták – mondta a kormányszóvivő.

A 90-es évek elhibázott gazdaságpolitikai szerkezete és az a tehetetlenség, mely a politika sajátja volt 2002 után, lehetetlen helyzetbe hozta az országot. Egy nagyon határozott, nagyon következetes lépésre volt szükség 2010-ben, ezt érezték meg a választók, és adtak a kormánynak olyan felhatalmazást, hogy ezt meg tudják tenni – fogalmazott Giró-Szász András.

Beszélt arról is, hogy a rezsicsökkentést átvette Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, és Bulgáriában, vagy Németországban is ezen gondolkodnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Eurostat adatai szerint vásárlóerő-paritáson Magyarországon a legmagasabb a rezsiköltség.

Arra a felvetésre, hogy ellenzéki kritikák szerint 3 ezer milliárd forintos terhet rakott a kormány a választók nyakába, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, azt válaszolta: Szanyi Tibor azért mondja ezt, mert a szocialisták ezt tették kormányzásuk alatt. Ezzel szemben a jelenlegi kormány ezt az összeget multinacionális cégektől szedte be. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy ezek a cégek áthárítják ezt a terhet a lakosságra, és azt is, hogy ezek a cégek tönkremennek ezektől az adóktól. Csakhogy valamelyik állítás nem igaz, ha ugyanis tönkremennek, akkor ők fizetik ezt a terhet, ha pedig áthárítják, akkor nem mennek tönkre – érvelt Giró-Szász András, aki szerint ezek a cégek azért ágálnak annyit a szektorális adók ellen, mert csak nagyon kis részüket tudták áthárítani a lakosságra.

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő elmondta azt is, hogy a kormányváltás óta 3500 rendőrrel van több, és ezek 70 százaléka az utcán teljesít szolgálatot. Ráadásul sokkal következetesebb, szigorúbb mindannak a büntetése, ami a közrend ellen valósul meg – tette hozzá.

Címlap fotó: (pestisracok)

(fidesz)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás