Ha még nem láttad

A péntek éjjeli véres párizsi merényletek eddig 128 halálos áldozatot követeltek. A több helyszínen is elkövetett támadásokat az Iszlám Állam vállalta magára.
A magyar emberek biztonságának növelése érdekében a Magyar Honvédség megerősített, fegyveres rendész járőrei Budapest kiemelt pontjain, fő közlekedési csomópontjain, tömegeket vonzó helyszínein is megjelennek – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton.

Közleményükben felidézték: a pénteki franciaországi terrortámadások nyomán Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, hogy Magyarország védelmét meg kell erősíteni. Ennek érdekében a miniszterelnök vezetésével összeült a Nemzetbiztonsági Munkacsoport. A megerősített biztonsági intézkedések bevezetésével a Magyar Honvédség megerősítette objektumainak védelmét, valamint rendész szolgálatával fokozta jelenlétét az ország különböző pontjain.
Az intézkedés alapján a laktanyák és egyéb honvédségi objektumok környékén fegyveres járőrszolgálatot látnak el a katonák, és szigorították az objektumokba történő belépést is. A honvédségi objektumok védelmére kirendelt katonák, valamint a gyalogos és gépjárműves katonai rendészek a fegyverhasználat általános szabályai mellett látják el szolgálatukat.
Mint kiemelték: ugyancsak megerősítették a déli határ mentén feladatot ellátó katonák elhelyezési körleteinek védelmét, valamint szigorították a missziós feladatokban részt vevő katonákra vonatkozó biztonsági előírásokat.
A megerősített biztonsági intézkedések érvényre juttatásában a Magyar Honvédség kéri a lakosság közreműködését, az esetlegesen okozott kényelmetlenségekért pedig megértését – írta közleményében a HM.
A péntek éjjeli véres párizsi merényletek eddig 128 halálos áldozatot követeltek. A több helyszínen is elkövetett támadásokat az Iszlám Állam vállalta magára.

magyartudat.com

 

2 thoughts on “Katonai rendészek is gondoskodnak országunk védelméről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás